Gosztonyi Gábor lesz a Cerbona új vezérigazgatója

Gosztonyi Gábor az ITD Hungary Zrt. operációs igazgatói posztjáról érkezik az élelmiszeripari vállalathoz. A terület nem ismeretlen számára, hiszen korábban az Unilever Magyarországnál és a Buszesz Rt-nél is vezető posztot töltött be, de vezetői tapasztalatokat szerzett a Philips Magyarország Kft-nél is, ügyvezető igazgatóként. Később vállalati és marketingstratégiai tanácsadóként dolgozott, melynek keretében négy éve a Cerbona Zrt. számára többhónapos vállalati és marketingstratégiai projekt szakmai irányítását is végezte. Közgazdász, diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, MBA képesítését a pittsburghi egyetemen szerezte. Angol, német és spanyol nyelveken beszél. A Cerbona a szakembertől elsősorban nemzetközi tapasztalatainak és marketingszemléletének kamatoztatását várja el, főként a termékfejlesztésben, valamint a cég nemzetközi piaci szereplésének erősítésében. A Cerbona tavaly enyhén csökkenő árbevétel mellett növekvő nyereséget ért el: a 2008-as 11,13 milliárd forintról tavaly 10,26 milliárd forintra csökkent a vállalat forgalma. A cég adózás előtti eredménye viszont a 2008-as 33,7 millióról közel 102 millió forintra nőtt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.