Szent György-napi Agrárexpo Pápán

A hagyományos regionális expo ezer négyzetméternyi fedett és kétezer négyzetméteres kültéri területére legalább száz agrár- és élelmiszeripari kiállítót várnak – mondta Ebele Ferenc, a megyei agrárkamara elnöke. Közlése szerint érkeznek kiállítók Szlovákiából és Romániából (Erdélyből) is. Az elnök elmondta, hogy az expón hirdetik majd ki a megyei palackos borok versenyének eredményét is, amelyre minden évben legalább 250 mintát küldenek be a termelők a Badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézethez. Ebele Ferenc tájékoztatása szerint ott lesznek az idei expón is az élelmiszer-előállító cégek, a gépforgalmazók, alapanyag-termelők és kereskedők, a vetőmag fajtatulajdonosok, 15 tenyészállat kiállító is érkezik, illetve jelen lesznek borászok és vadgazdálkodók is. Az utolsó nap (április 17.) a vadásznap jegyében telik majd. Szerveznek agrárpolitikai fórumot is, illetve tájékoztatást kapnak az érdeklődők az agrártámogatások ügyintézéséről, de jelen lesznek a Közép-Pannon Területi Szaktanácsadási Központ munkatársai is, valamint a Gazdálkodói Információs Szolgálat szaktanácsadói – mondta Ebele Ferenc. A kamarai elnök szerint az expo teljes költségvetése mintegy 16-17 millió forintra tehető, az agrártárca ötmillióval támogatja a rendezvényt, Pápa önkormányzata pedig ingyen bocsátja a kiállítók rendelkezésére a területeket. Áldozó Tamás (Fidesz-KDNP), Pápa polgármestere azt hangsúlyozta, hogy az agrárexpo minden évben a város egyik legkiemeltebb rendezvénye, a kiállítók érdeklődés már nagyon élénk, látogatót pedig idén is több ezret várnak a kiállítás és vásár három napja alatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Szent György-napi Agrárexpo Pápán

A hagyományos regionális expo ezer négyzetméternyi fedett és kétezer négyzetméteres kültéri területére legalább 100 agrár- és élelmiszeripari kiállítót várnak – mondta Kov

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Szent György-napi Agrárexpo Pápán

A hagyományos regionális expo ezer négyzetméternyi fedett és kétezer négyzetméteres kültéri területére legalább 100 agrár- és élelmiszeripari kiállítót várnak – mondta Kov

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.