Az államnak nem csak szavakban, félszívvel, hanem tevőlegesen is segítenie kell, a jogszabályokon túl jelentős anyagi forrásokkal is a vidéki Magyarország felemelkedését, amelyre valódi esély összefogással, szövetkezéssel van – mondja Szeremley Béla.
A kistermelők és családi vállalkozások szövetkezése kapcsán már konkrét programmal rendelkező HANGYA Szövetkezeti Együttműködés elnökével készült interjúból kiderül az is, hogy az eddig egyenként és többnyire ötletszerűen szétosztogatott pénz egy jól szervezett, koordinált rendszerben nagyobb átütő erőt tudna felmutatni, mint egy multinacionális cég, üzletlánc.

– A vidék boldogulásának alapelvét az új kormány hangsúlyosan a zászlajára tűzte, olyannyira, hogy még a szaktárca neve is Vidékfejlesztési Minisztériumra változott, azaz elhagyták az első szót a névből, hogy „Földművelésügyi”…

– Vélhetően ezzel is azt kívánták jelezni: nem a mezőgazdaságnak van vidéke, hanem éppen fordítva, vagyis a vidék részét képezi a mezőgazdaság. A kormányzati érdeklődést jelzi, hogy Fazekas Sándor miniszter már kinevezése utáni első sajtótájékoztatóján beszélt a „hangya-típusú” szövetkezés fontosságáról. Remélhetően rövidesen megtaláljuk a kormánnyal az együttműködés konkrét formáját, amiben közérthető módon, gyakorlatiasan fogalmazzuk meg a tennivalók cselekvési sorrendjét. „Szövetkezésben az erő” című programunkat a HANGYA Igazgatótanácsa 2010. február 17-én, Matolcsy György és Font Sándor részvételével megtartott ülésén fogadta el, a programot folyamatosan fejlesztjük a választás után érezhetően megnövekedett  mozgástér okán.

– Bemutatná röviden a HANGYA mozgalmat?

– Érdemes emlékeztetni arra, hogy a HANGYA szövetkezetei a II. Világháború előtti időszakban Magyarország valamennyi településén jelen voltak. Székházzal, kereskedelmi átvevőhellyel, feldolgozóiparral és hitelszövetkezeti partnerséggel, és azzal a céllal, szellemiséggel működtek, miszerint az összefogás, a szövetkezés az egyetlen út arra, hogy a termelők megfelelő pozíciót érjenek el a piacon, hogy a gazdatársadalom piaci érdekei érvényesüljenek, s mentesüljenek az áru- és pénz uzsora alól. Gróf Károlyi Sándor munkájának, valamint az akkori mezőgazdasági miniszternek köszönhetően 1888. évben az országgyűlés napirendjén szerepelt a szövetkezetek témája, majd az 1896-os agrárprogram tartalmazta a szövetkezetek támogatását, a szövetkezeti eszme fejlesztését is. Ezt követően emelkedett törvényerőre 1898-ban az Országos Központi Hitelszövetkezetről szóló törvénytervezet, majd ugyanebben az évben létrejött a termelő- értékesítő és fogyasztási szövetkezetek HANGYA központja is. A HANGYA mozgalmat gróf Károlyi Sándor indította el sokkal több pénzzel, mint amennyit Széchenyi István adott a Magyar Tudományos Akadémia létesítésére. Eddig méltatlanul hallgatott erről a történetírás, mintegy jelezve az újkori liberalizmus szövetkezet ellenességét. A HANGYA stratégiai alapelve volt, hogy lerövidítve az áru és szolgáltatás útját az értékeket és a pénzt is minél nagyobb hányadban a rendszerén belül tartva teremtse meg az egyén és a vidék boldogulásának anyagi és társadalmi feltételeit.

A HANGYA fent említett „erényei” az I. Világháborút megelőzően kialakult szervezeten keresztül a Trianont követő trauma feldolgozásában is – mind az anyaországban, de különösen Erdélyben, de Felvidéken is Hanza névre „átkeresztelve” – nemzetmentő hatást fejtettek ki, a magyarság összetartó erejét jelentették. Ma már kevesen tudják, de Magyarország 1920-as években elindított felemelkedésében és stratégiai újjáépítésében Klebersberg Kunó oktatási programja mellett a Bethlen kormány által anyagilag is felkarolt HANGYA szövetkezeti rendszerfejlesztés volt a meghatározó. Így lett a HANGYA Közép-Európa egyik legnagyobb vállalatcsoportja úgy a tagságát, mint a kereskedelmi tevékenységét illetően. Az úgynevezett utolsó békeévben, 1938-ban több mint 2.000 tagszövetkezete volt 700 ezer taggal, 30 konzervgyára, 20 ipari üzeme, és 400-nál több boltja. Mai szóhasználattal élve egy magyar multinacionális cégcsoport született, akkora tőkeerővel, mint ma a MOL, akinek jogelődje az ÁFOR mellesleg a HANGYA székházát kapta meg 1945 után főirodának.

– Mielőtt rátérünk a jelenlegi szervezetre és programra, tegyünk még egy kis történelmi visszatekintést. A rendszerváltozás után azért kellett újraszervezni a mozgalmat, mert a HANGYA a II. Világháború után eltűnt…

– Az 1945 után bekövetkezett kommunista hatalomátvétel és az azt követő törvénytelenségek, így az államosítás során az összes HANGYA vagyont gyakorlatilag kártalanítás nélkül lefoglalták. A vidéki HANGYA boltokat és telephelyeket főként a földműves-szövetkezetek, a későbbi ÁFÉSZ néven alakított szövetkezeti jellegű társaságok tulajdonába adta az állam, formálisan ügyelve, de tartalmilag erősen korlátozva a tagok demokratikus döntéshozatali lehetőségét. A gazdák, mint TSZ tagok már nem kötődtek a földhöz, illetve az ÁFÉSZ tagok a fogyasztói-ellátó szövetkezetekhez. A termelő telephelyén működő felvásárló-helyek az így „kollektivizált” szövetkezetesítéssel elveszítették a létjogosultságukat, majd amikor néhány ágazatban megengedték a „maszekolást”, ismét elindult a háztáji gazdaságokból a felvásárlás, de már csak az ÁFÉSZ színeiben.

A HANGYA vagyon többi része szintén törvényi szabályozás nélkül lett széthordva, elherdálva. A HANGYA tagjai részére a rendszerváltozás sem hozott kárpótlást, noha vagyonának jelentős része a tagok „téglajegyeiből” állt össze. A rendszerváltozás után a termőföld magántulajdonba kerülésével a földtulajdonosoknak elsősorban nem a földek szakszerű művelése okozott gondot, hanem az eszköznélküliség és a megtermelt alapanyag eladása. Ezt a földtulajdoni és társadalmi szétesettséget növelte, hogy Magyarországon – a környező, volt szocialista országoktól eltérően, egyedüli megoldásként a reprivatizáció helyett –, egy szakmailag és jogilag erősen vitatható kárpótlás történt, jelentős érdeksérelmekkel a vidéki lakosság kárára. A kisebb gazdaságokból a HANGYA újraszerveződött, az önszerveződést pedig az életben maradás igénye, illetve a piac kényszeríthette ki.

– Annak idején ön is részt vett a HANGYA mozgalom újjászervezésében. Hogyan történt ez?

– Már a rendszerváltáskor érlelődött a HANGYA újjászervezésének gondolata. Sok elvetélt törekvés és nemzetközi tájékozódás előzte meg, mire sikerült megfogalmazni a jelenkornak megfelelő alapprogramot, amely „A HANGYA, mint magyar Raiffeisen” nevet viselte. A mai HANGYA létrehozásában meghatározó volt az 1992 októberében alapított gróf Károlyi Sándor Szervezetfejlesztési Alapítvány, amelynek révén kezdtük meg a szövetkezetek szervezését, a források pályázati megszerzését, a szakmai továbbképzéseket és valósítottunk meg oktatással összefüggő feladatokat, több száz embert érintően szakmai tanulmányutakat az Európai Unió számos országába. A HANGYA újjáépítését 1992 és 1996 között a Dán Demokrácia Alappal és Dán Szövetkezeti Szövetséggel közös projektekben indítottam el Márton János professzor úr és Szabó Zoltán – aki ma a HANGYA ügyvezető titkára – hathatós szakmai és erkölcsi támogatásával. Sok segítséget kaptunk a megyei vállalkozásfejlesztési alapítványoktól, valamint Medgyasszay László akkori politikai államtitkártól. A nemzetközi partnerség jegyében megvalósult előkészítés eredményeként az első beszerző-értékesítő-szolgáltató szövetkezetek 1994-ben alakultak meg, legtöbbször személyes közreműködésünkkel. Jártuk a falvakat, esténként falugyűléseken ismertettük a skandináv és más nyugat-európai gazdatársulás, szövetkezés gazdasági előnyeit. Ezek előnyeinek széleskörű megismertetésével 1997. évtől szinte minden hónapban folyamatosan gyarapodott ezen újtípusú szövetkezetek száma. Sok falusi torzsalkodást sikerült elsimítani, és sok-sok barátra, szövetségesre találtunk ebben a falufejlesztési, vidékmentő munkában.

– Miként alakult az érdekképviseleti szervezet szerepe?

– 1998 februárjában a már meglevő, körülbelül száz újtípusú szövetkezet közül 14 szövetkezet alapította meg  szövetkezeti érdekképviseleti szervezetünket, a HANGYÁ-t, teljes nevén a Magyar Termelői Értékesítő és Szolgáltató Szervezetek/Szövetkezetek HANGYA Együttműködését. Az alapító szövetkezetek saját alapszabályukban is vállalták az európai szövetkezeti gyakorlaton alapulóan a tag és szövetkezet gazdasági kapcsolatában a termékpályához kötött partnerséget, a non- profit elvű osztozkodást, a nyitott tagság, és az egy tag, egy szavazat érvényesülését. A HANGYA szövetkezeteiben nem keverednek a tőkehasznosító szervezetek érdekviszonyai a szövetkezeti elvekkel. Meghatározó, hogy a tagszervezetekben érvényesülő – világos termékpálya-kapcsolatokon alapuló – mozgalom nem tesz különbséget a szövetkezeti együttműködésben a kis és a nagy területen gazdálkodók között, hiszen alapelvük: azonos minőségű áruért, azonos fizetési feltételek járnak. Az 1998 utáni fejlődésben jelentős szerepet játszott, hogy az első Orbán kormányzati ciklusban a választást követően gyorsan beindult az EU-konform termelői társulások, együttműködések pályázati úton történő támogatása. Időközben a tárca szövetkezet-politikai főtanácsadója lettem, ahol Becz Miklós főosztályvezető úrral szorosan együttműködve alakítottuk ki a SAPARD program és más, nemzeti szabályozás kereteit, valamint egy átfogó szövetkezeti törvényt. Ezek eredményeként a HANGYA Szövetkezeti Együttműködés tagszervezeteinek száma a 2000. évi OMÉK-ra már megközelítette a 400-at, amelyek tulajdonosa, mintegy 30.000 aktív tag, regisztrált termelő volt. A szövetkezetek létjogosultságát a szövetkezés iránti gazdálkodói igényt jelezte, hogy számuk és tagságuk  dinamikusan növekedett és az, hogy a tagszervezetek közül számosnak sikerült kiépítenie tartós hazai és nemzetközi piaci kapcsolatait, ami által nagyságrendileg tudta növelni az árbevételét.

– A rendszerváltozás óta regnáló kormányok ugyanakkor mintha mégsem ösztönözték volna egyértelműen a szövetkezeti rendszer újjáépítését. Most viszont mintha tényleg megindult volna valami együtt gondolkodás, amelyben a Hangya akár a kormányzat partnere is lehet. Hogyan képzelik el a jövőt?

– Valóban, eddig nem kaptuk meg a segítséget a szövetkezésben rejlő lehetőségek nemzetgazdasági stratégiába építéséhez, de erős nemzeti elkötelezettségű kormányzatunk sem volt. Nem szabad elfelejteni, hogy az állam érdeke és feladata is a harmonikus társadalom és piacfejlesztés, ugyanakkor elsősorban a tagok érdeke, egyéni vállalkozásuk sikerességének záloga az ezt megvalósító összefogás. A HANGYA Szövetkezeti Együttműködés legfontosabb célkitűzése a tagszervezetek, illetve az azokat alkotó gazdák, üzleti alapon megvalósított gazdasági és piaci érdekérvényesítése. Ennek alapfeltétele; tároló és feldolgozó kapacitások tagi tulajdonba kerülése, azokban meghatározó részvényszerzés, kereskedőház létrehozása. Egy sikeres projektfejlesztéssel az együttműködés nemcsak egyszerűen kereskedelmi központtá tehető, hanem a széleskörű export-import bonyolításával, piacszervezéssel, közös marketing munkával az újraélesztett HANGYA mozgalom ismét a vidékfejlesztés motorja és garanciája lehet.

– Hogyan néz ki a HANGYA szervezete ma?

– Az első időszakban elért lendületet és szövetkezési kedvet törte meg a 2002 utáni időszak kormányzati irányultsága, magatartása. Leállították a már kidolgozott negyedik SAPARD programot, amely a termelői szervezetek fejlesztéséről szólt, ugyanakkor egyre több szövetkezetellenes jogszabály született. Az elmúlt nyolc év alatt felére csökkent a szövetkezetek száma, sokezer gazdálkodó tönkrement amiatt, hogy megszűnt a társulások nyújtotta biztonság és jövedelemgarancia. A torzulások ellenére is az egyetlen kapaszkodót az EU termelői szervezetekről szóló szabályozása jelentette, amelyben a zöldség-gyümölcs termelők piacra jutásának társulási kereteit a TÉSZ-ek, az összes többiét a vidékfejlesztéshez sorolt termelői csoportok adták. Ágazati szövetségeket hoztunk létre zöldség-gyümölcs, raktárszövetkezeti, baromfiértékesítő, tej-tejtermékértékesítő, valamint szőlő-bor területen.  Az Európai Unióhoz csatlakozásunk óta fokozott jelentősége lett az úgynevezett EU-konform szervezeteknek, amelyek a zöldség-gyümölcs ágazatban működő TÉSZ-ek (termelői értékesítő szervezetek), valamint a többi szakágban működő TCS-k (termelői csoportok) és ezek közös vállalatai. Ezen szervezetek többsége szövetkezeti keretben működik, amelyek megfelelnek az EU támogatási feltételeinek. A szabályozási feltételek változása miatt a HANGYA Együttműködés megkezdte a szakági szövetségek ki- és átalakítását termelői csoport szövetségekké. Létrejött már és ténylegesen működik a gabona, az olajosnövény, a szőlő-bor és a baromfi termelői csoportok szövetsége, ugyanakkor az összes többi szakág vonatkozásában a HANGYA Szövetkezeti Együttműködés rendelkezik a termelői csoportok engedélyeztetéséhez szükséges jognyilatkozatok kiadásának jogosítványával. A HANGYA Szövetkezeti Együttműködés ma egyetlen hazánkban és az EU-hoz 2004 után csatlakozott országokban, aki a beszerző-értékesítő-szolgáltató szövetkezetek/szervezetek érdekképviseletét a fenti elvek egyértelmű érvényesítése mellett végzi. Az EU 2004. évi bővülésekor ezt az úttörő tevékenységet ismerte el a COGECA (Európai Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetsége) azzal, hogy szervezetünk ügyvezetőjét, Szabó Zoltánt alelnökévé választotta. A vidék gazdasági gyarapodását előmozdító HANGYA hagyományok újjáélesztésében végzett munkáért pedig szervezetünk 2010-ben Magyar Örökség Díjban részesült.

– A HANGYA Szövetkezeti Együttműködés közelmúltban tartott közgyűlésén megfogalmazta, hogy ha szervezetük elgondolásait továbbra is támogatás övezi – hiszen néhány kedvező intézkedés már született –, a HANGYA százezer új fő- és részmunkaidős foglalkoztatási lehetőséget teremt a kabinet által előrevetített egymillióból. Hogyan?

– A mi százezrünkből is úgy lesz valami, ahogyan a miniszterelnök által említett egymillióból vagy a vidékfejlesztési miniszter által mondott háromszázezerből. Mert ha a mi programunkat nem valósítják meg, akkor az általuk célként kitűzött háromszázezer, de az egymillió új munkalehetőség sem lesz meg. A részfoglalkoztatásnak a foglalkoztatási rendszerbe való bekapcsolására ugyanis senkinek nincs programja. A vidékfejlesztés kapcsán megfogalmazott népességmegtartó cél csak foglalkoztatási oldalról érhető el, a foglalkoztatáshoz pedig jövedelem kell. Ehhez az árukat el is kell adni, vidéken tehát jelentős számú induló vállalkozást kell létrehozni, pályakezdőkkel is. Ehhez azonban szükséges egy mentorhálózat, amely jelen esetben adott, ez a szövetkezeti kapcsolat. Meg kell nézni, hogy az országban hol a legkevesebb a munkahely, hol a legtöbb a munkanélküli, sajnos ott hiányzik a szervező erő! A Magyarországon számon tartott hárommillió, mélyszegénységben vagy annak közelében élő ember többsége vidéken él. A vidéki munkahelyteremtés ugyanakkor sokkal bonyolultabb, mint egy nagyváros környéki, hiszen teljes munkaidőt kitöltő foglalkoztatást kevés helyen lehet megvalósítani. Sok kis vállalkozás felkarolása viszont – kezdve a falusi turizmustól az erdészeti tevékenységen át az önkormányzati tevékenységekig – közösségépítéssel kell, hogy járjon. A mi elképzelésünk szerint az első a szövetkezetfejlesztés, ennek a következménye a közösségfejlesztés, ami munkahelyteremtést is jelent. A munkahelyteremtés pedig a jövedelemtermelésre alkalmas áruk oldaláról a magyar áruk piacának a megteremtése. Településenként felépítve a rendszert pedig településenként lehet egy sor ember, aki ebben is, abban is dolgozik. Mindezt egy ernyőszervezetnek kell összefognia, ez a HANGYA Szövetkezeti Együttműködés. Az agrár- és vidékfejlesztés területén belül el kell dönteni azt, hogy a kis- és közepes birtoknagyság rendszer intenzitását hogyan lehet növelni. Legelővel, szántóval vagy akár biotermeléssel. A közelmúltban történt jogszabályi változások egyébként segítik ezt a munkát.

– Hogyan tud a módosított jogszabályok biztosította lehetőségekhez, például a helyi értékesítéshez kapcsolódni a HANGYA?

– A meglévő kapacitásainkkal többféleképpen. A termelőknek segíteni kell abban, hogy a helyi piacokon, a közintézményekben és a kiskereskedelemben nagyobb árumennyiséggel megjelenjenek. Ebben a HANGYA a nagyobb mennyiségek értékesítésével, az ezeket előállító társaságok összefogásával, azok integrálásával tud segíteni. Biztosítva a folyamatosságot a termelőktől élelmiszereket közvetlenül is beszerző közintézmények felé történő szállításban, továbbá a hagyományos mezőgazdasági helyi piacokon. Utóbbiak kapcsán nem csak a növényi termékekre érdemes gondolni, hanem a házi sajtokra, kolbászokra is. A termékstruktúra bővítésére is szükség van a termelők részéről, összefogással könnyebb biztosítani a bővebb választékot is. Ennek az értékesítési láncnak a felépítése után még mindig maradhat felesleg. Amelynek kapcsán a boltok és a falusi turizmus jöhetnek szóba vagy olyan értékesítési csatorna, amelynek a kínálata messze meghaladja egy termelőnek a választékát. A falvakba bolthálózatokat kellene vinni, ehhez meg kellene „védeni” önkormányzati rendeletekkel a településeket, hogy a méretüket meghaladó multinacionális cégek betelepülését megakadályozzák, mint ahogyan megteszik ezt az EU 15-ök majdnem minden fejlett államában. Fel lehet építeni piramisszerűen egy település körül azt a termelői, feldolgozói, értékesítői, szolgáltatási csoportosulást, amely a településen belül munkát ad, amelyre egyébként igény is van. Említhetem például a családi gazdaságok összefogását vagy a nagyobb gazdaságokhoz integrálását is. A közbeszerzésből sem zárják már ki a helyi termelőket, ennek kapcsán a helyi önkormányzatok, öregotthonok, iskolák, óvodák, kórházak konyhái, katonai, rendőrségi étkezdék is kiváló felvevőpiacai lehetnek a magyar élelmiszereknek. Amennyiben ezt sikerül megvalósítani, megváltozhat az a siralmas kép, hogy az élelmiszerek értékesítésén belül a magyar áru 50 százalék alá, a márkázott magyar áru pedig 80 százalék alá szorult.

– Említette, hogy a HANGYA mozgalom bolthálózattal is rendelkezett valamikor. Ezt lehetne újraszervezni?

– Nem csak a HANGYA mozgalom rendszerében volt régen bolthálózat, az olaszoknál ma is van egy olyan szövetkezeti összefogás, amelynek keretében a boltok ott vannak minden településen. Nem csak élelmiszert árusítanak, hanem az úgynevezett „ezercikk rendszer” keretében működnek, azaz mindenki megtalálja azt, ami a vidéki életmódjához szükséges, a legszükségesebb a ház körüli teendők során. Tehát a piacteremtésnek számtalan része van, ami foglalkoztatást is jelent és a kisipar elhelyezési lehetőségeit is kínálja. A kisipar „elhelyeződése” nyomán pedig megteremtődik a szolgáltató szektor is. Ezek a kérdések az outputokat, az élelmiszertermelés kimenő oldalát érintették, de nem elhanyagolhatók az inputok sem, azaz, hogy mi kerül be a rendszerbe. Ki fog beszállítani és mit? Az inputok termelőeszköz kereskedelmi része – műtrágya, növényvédő szer, gép, alkatrész, stb. – multinacionális csatornákon keresztül jut a gazdálkodókhoz. A multi és a termelő között gyakorlatilag a multihoz kötődő és a termelőtől elidegenedett láncszem van bent. Ezeket a láncszemeket Ausztriában a Raiffeisen Raktárház pótolja, ott vásárolnak az osztrákok műtrágyától kezdve a kesztyűig mindent, ami a falusi életmódhoz kell. Ezen a ponton meg lehet teremteni nálunk is azt a piacot, amihez csatlakoztatva el lehet adni a házi készítésű termékeket, például a szörpöket.

– Működőképes lenne a kisvállalkozói beszállítórendszer Magyarországon?

– Mi 18 éve foglalkozunk szövetkezeti rendszerfejlesztéssel és ismerjük az EU minden szövetkezeti rendszerét. És azt látjuk, hogy csak akkor mennek a dolgok, ha ez a kisvállalkozói beszállítórendszer működik és egyszerre sok helyen működik. Ehhez persze be kell „robbantani” széles körben, nagyon erőteljes kormány- és médiatámogatással és odafigyelve arra, hogy az odaadott forrásokat hatékonyan használják fel. Adott tehát a lehetőség, pályázat keretében lehetne indítani a rendszert. A koncepció nálunk megvan. Ez volt az alapja a SAPARD negyedik programjának, amelyet 2002-ben az akkor jött új kormány eltörölt. Amennyiben ezeket az ügyeket tovább tudjuk vinni, fiatal, vállalkozó kedvű pályakezdők is segíthetnék a szövetkezeti mozgalmat. Volt már példa ilyesmire 12 éve, de 40 éve is. Többéves ösztöndíj keretében, fokozatosan csökkenő állami támogatással végezhetnék az adott térségbe települő fiatalok a munkájukat, a HANGYA szövetkezetek modernizálását. Ez kihívás is, hiszen az állami támogatás csökkenésével párhuzamosan az adott HANGYA közösségnek, amelyhez az adott fiatal csatlakozik, növelnie kellene a támogatását. Biztosan lennének olyan esetek, amikor egy-egy fiatalember odaköltözve egy faluba, a termelés- és piacszervezés mellett gyökeret is ver, családot alapít, nemcsak új tudást, de friss életet, lelket vinnének a falvakba. Lehetne ezt szabályozni állami eszközökkel úgy is, hogy állami támogatást csak ilyen pályakezdő „foglalkoztatása” esetén igényelhetne az adott szervezet.

Tíz év alatt körülbelül négyezer milliárd forintot költött el a magyar kormányzat agrár- és vidékfejlesztési címek alatt, kivéve a vízgazdálkodást, környezetvédelmet, mert akkor ennek a kétszereséről lehetne szó. Ennek a töredékére lenne szükség ahhoz, hogy a Nyugat-Európában divatos szövetkezeti rendszerben vagy a Távol-Keletről ismert kereskedőházak rendszerében, a nemzeti jövedelmet egyben tartva meg lehessen valósítani azt, amiről a politikusok álmodoznak, azaz a Kárpát-medencei Gazdasági Régiót. Ám az említett négyezer milliárdból gyakorlatilag egyetlen fillért nem költött egyik kormányzat sem arra, hogy központi szervezést, nemzeti marketinget valósítson meg, pedig az egyenként szétosztogatott pénz egy jól szervezett rendszerben nagyobb átütő erőt tudna felmutatni, mint egy multinacionális cég, üzletlánc.

– Mennyi lenne ez az összeg?

– Az első kérdés a hozzáállás és nem a pénz, az összeg pedig két-három hónapra néhány tízmillió forintos nagyságrend. Utána azért nem kell sok pénz, mert a különféle TÉSZ-ekre, termelői csoportokra és más termelői társulásokra most is milliárdok vannak betervezve koordináció nélkül. Azonban ha ezt a szándékot lobbiérdekek tördelik és közpénzekből itt is magánvagyonokat akarnak kovácsolni, akkor ez az egész nem működik. Az említett négyezer milliárd – ami többségében magánvagyonná vált az elmúlt időszakban – sem épített közösséget, országot, nem épített működőképes intézményrendszert. Mivel a szövetkezet a „legősibb” franchise rendszer, tartalmazhatja a kis- és nagykereskedelmet, az inputokat és az outputokat, a szakképzést, képzést, stb. Ez az ügy ugyanakkor újabb költségvetési címeket is megkíván, hiszen több száz új szervezeti egységről van szó. Az pedig nem igazán lenne szerencsés, ha látszat támogatással magára hagynák a mozgalmat, hozzon ki abból azt, amit ki tud hozni. A szerves fejlődés nem működött gróf Károlyi Sándor idején sem, hiszen akkor ő volt a mecénás. Ma a mecénásnak az államnak kell lennie egy ilyen nagy horderejű ügyben. Az ügy „túlnőhet” a vidékfejlesztési tárca keretein, tehát több minisztérium is érintett lehet benne. A források ugyanakkor ma is megvannak. A termelői csoportok, a TÉSZ-ek vagy a szövetkezeti törvény vonatkozásában azonban a támogatást a közérdekhez kellene igazítani. A változás hatását már egy éven belül érezni lehetne az országban, ehhez azonban ki kellene nyilvánítania a kormányzatnak, hogy az út a szövetkezés, a szövetkezésen belül pedig a HANGYA. Amennyiben lehetőséget kapunk, élünk is vele. Jelenleg 400-500 szinte azonnal „áthangolható” gazdasági szervezet működik az országban, nem feltétlenül szövetkezeti formátumban. A szövetkezeti törvény és a gazdasági törvény összehangolása esetén szövetkezetté is alakulhatnának más formációk, nem csak fordítva. Így a nyugat-európai szövetkezeti rendszerekkel versenyképes hazai szövetkezést lehetne létrehozni egy-két éven belül. Egy nemzeti intézményi hálózatban gondolkodom, mert ez az egyetlen megoldás.

Írta: Tóth László Levente
Fotó:  Ferenczy László, Tóth Csilla, HANGYA