Időt hagy a földpiacnak az újabb három év moratórium

A Napi Gazdaság emlékeztet: a termőföld-vásárlási moratórium meghosszabbításával a külföldi állampolgárok – kivéve a Magyarországon lakóhellyel rendelkező termelők -, valamint a jogi személyek nálunk legálisan 2014. április 30-ig nem vásárolhatnak termőföldet. Idézik Kapronczai Istvánt (képünkön), az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) főigazgató-helyettesét, aki szerint a halasztással ugyan kitolták a hazai földárak felzárkózását, mégis pozitív lépés, mert az elkövetkező időben lesz idő a földtörvényt alkalmassá tenni a piaci kihívások hosszabb távú kezelésére, másrészt kialakítani a jó “üzemszabályozást” és földméretezést. Az árakkal kapcsolatban a szakember kifejtette: az elmúlt három évben a földet vagyontárgy jellege mozgatta: ugyanis válság idején is jó befektetés, a jó minőségű földek ára évente az inflációt meghaladó mértékben emelkedett. Nagy Ferenc, a mezőgazdasági területeket forgalmazó Tiszacash Zrt. elnök-vezérigazgatója kifejtette: az elmúlt néhány évben a hazai piacon főleg a pénzügyi befektetők hajtották fel az árakat – a szakmai befektetőknek ugyanis nincs tőkéjük -, s ennek eredményeként azok három-négy évente megduplázódtak. Jelenleg Magyarországon minőségtől, térmértéktől és művelési ágtól függően jellemzően 400 ezer és 1 millió forint között mozog egy hektár termőföld ára, Hollandiában az átlagár hektáronként eléri a 11,5, Németországban a 2,5, Spanyolországban pedig a 3 millió forintot – állítja az elnök-vezérigazgató. A korlátozás jövő évi feloldása – Sándor István ingatlanszakértő, a Kiskun Ingatlan Szakmai Kör koordinátora szerint – reálisan azzal a veszéllyel járt volna, hogy a magyar termőföldeket a külföldi befektetők igen olcsón felvásárolják. A mostani, újabb három évre szóló halasztással azonban – annak érdekében, hogy a majdani nyitást követően a hazai családi gazdaságok ne kerüljenek hátrányos helyzetbe – a kormány folytatni tudja a földvásárlás és földhasznosítás állami programját.