Indul a Mezőgazdasági könyvhónap

Az államtitkár jelezte: a magyar mezőgazdaság és vidék súlyos helyzetben van, nagyarányú piacvesztést szenvedett el az elmúlt években. E helyzet orvoslásának egyik módja lehet, hogy a gazdálkodók hasznosítják az oktatás és a kutatás eredményeit, és többet forgatják a szakirodalmat, azaz a könyveket és a folyóiratokat. Ezért a vidékfejlesztési tárca mindent megtesz azért, hogy a szakkönyvek és szakfolyóiratok kiadását lehetőségeihez képest támogassa – tette hozzá. Ángyán József közölte: most a magyar agrárkamarán keresztül támogatják az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében a mezőgazdasági szakkönyv- és szakfolyóirat-kiadást. Erre az idén 120 millió forint áll rendelkezésre. Hozzátette: az idei költségvetés pontosítása még jelenleg is tart a tárcánál, így nem elképzelhetetlen, hogy újabb forrásokat is találnak e terület finanszírozására. Lelkes Lajos, a Mezőgazda Könyvkiadó vezetője arról beszélt, hogy az elmúlt években folyamatosan csökken mind a mezőgazdasági szakkönyv-, mind a szakfolyóirat-kiadás példányszáma és bevétele is. Évente most ez a terület mintegy 500 millió forint körüli árbevétellel számolhat. A múlt évben azonban az előző évhez hasonlóan 10 százalékkal csökkent a terület árbevétele. A példányszámok és a megjelentetett címek mennyisége is a kritikus határ körül mozog. Évente ugyanis mintegy 100 új szakkönyv jelenik meg a magyar piacon, ám ennek jó része utánnyomás, azaz az újdonságok aránya már a 30 százalékot sem éri el. A kiadói vezető szerint ezen a helyzeten változtatni kell, mivel a könyvek és a folyóiratok közvetítik a napra kész tudást a gyakorló szakembereknek. A Mezőgazdasági könyvhónap nyitó rendezvényén adták át az Év szerzője díjat, továbbá az Év szakújságírója, valamint az Év boros könyve díjakat is. A 2010. Év szerzője Birkás Márta lett, míg az Év szakújságírója Pápai Gábor, az Erdészeti lapok főszerkesztője, az Év boros könyvének címét pedig A szőlő metszése és zöldmunkái című könyv szerzőgárdája kapta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.