Interregionális együttműködési fórumot tartanak Budapesten

Az Interreg IVC keretében szervezett rendezvény egyfajta börze lesz, amelyen az uniós régiók képviselői új pályázatokról informálódhatnak, és terveik megvalósításához partnereket kereshetnek. A budapesti eseményen nyitóbeszédet mond Nyikos Györgyi, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium regionális fejlesztéspolitikai államtitkára, majd felszólal Johannes Hahn (képünkön) regionális politikáért felelős biztos, Danuta Hübner, az Európai Parlament regionális fejlesztési bizottságának elnöke és Mercedes Bresso, az uniós Régiók Bizottságának elnöke. A fórumon a résztvevők, az európai szakpolitika képviselői megvitatják az Interreg IVC határokon átnyúló regionális együttműködésben elért eredményeket, és beszámolnak a tagállamokban – egyebek mellett Hollandiában, Lengyelországban és Belgiumban – elért sikerekről. A rendezvény második napján, pénteken panelbeszélgetéseket és workshopokat tartanak magyar és külföldi részvevőkkel. Johannes Hahn látogatása alkalmával találkozik Martonyi János külügyminiszterrel is. Az Interregionális Együttműködési Program Interreg IVC célja, hogy növelje a regionális fejlesztési politika hatékonyságát és a régiók együttműködésével hozzájáruljon Európa gazdasági modernizációjához, illetve erősítse a kontinens versenyképességét. A program teljes költségvetése a 2007-2013-as időszakra 405.095 millió euró, ebből az uniós Európai Regionális Fejlesztési Alap 321.322 millió eurót fedez, a tagállami hozzájárulás pedig 83.773 millió euró. A büdzséhez hozzájárul Svájc és Norvégia is, mindkét nem uniós tagállam részt is vesz a programban. Az egyes projektekhez legalább három partnerre van szükség három országából. Az Interreg IVC projektekben átlagosan 10-15 partner vesz részt hat-hét országból.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.