Átadták a Dallmayr Kft. tolnai fejlesztő központját

A 40 százalékos európai uniós támogatással épült központot szerdán Wolfgang Wille tulajdonos jelenlétében Dános Gábor ügyvezető igazgató és Sümegi Zoltán, Tolna polgármestere adta át. A 6.200 négyzetméteres területen álló 1.600 négyzetméteres központban a számítástechnikát, az elektronikát és a gépészetet egyesítő mechatronikai fejlesztéseken dolgoznak majd – mondta az MTI-nek Dános Gábor. Hozzátette: a kft. eddig is több újítást vezetettbe a szolgáltatás, az árazás, a hibaelhárítás területén. Ezek között említette a mobiltelefonos vásárlás lehetőségét, illetve, hogy az összes kávéautomata adatait meg tudják jeleníteni egy internetes felületen partnereik számára. A tolnai létesítményben harminc fejlesztő és műszaki szakember, informatikus dolgozik majd, ezen túl lehetőséget kínálnak a betelepülésre környékbeli cégeknek is, amelyek a fejlesztések folyamatosságát biztosíthatják. A tolnai telephely  az Alois Dallmayr Kaffee OHG cégcsoport kelet-közép-európai tagjai számára is nyújthat innovatív szolgáltatásokat – tette hozzá a cégvezető. Az országszerte több mint ötezer kávéautomatát üzemeltető – a cég közlése szerint piacvezető kávészolgáltató – Alois Dallmayr Kft. 2010-ben kétmilliárd forintot meghaladó árbevételt ért el, a franchise-rendszerben dolgozókkal együtt mintegy háromszáz főt foglalkoztat.