A mézpiaci antibiotikum-szabályozás megváltoztatásáért lobbizik Tabajdi

A politikus szerint jelenleg áthidalhatatlan probléma, hogy az a méz, ami Magyarországon „szennyezett és megsemmisítendő”, az Németországban vagy Olaszországban problémamentesen forgalmazható. Utóbbi a méhészek szerint drámai következményekkel járhat a mézfelvásárlásban. Ez olyan akadályt jelent a méhészeti termékek uniós kereskedelmében, amit sürgősen orvosolni kell – hangsúlyozta Tabajdi. A brüsszeli szintű szakmai fórum középpontjában a méhek beporzó tevékenysége és a mezőgazdasági termelés közti különleges kapcsolat állt – írta közleményében a képviselő. A tanácskozáson előadást tartott több neves tudós kutató, civil szervezetek, valamint termelői szervezetek képviselői. Az EP-ben hamarosan megvitatandó, a méhegészségügyről és a méhészeti ágazat előtt álló kihívásokról szóló jelentés szerzője Tabajdi Csaba, aki a rendezvényen bemutatta a jelentés tervezetét. Tabajdi Csaba előadásában kitért a méz élelmiszerbiztonsági szabályozásának visszásságaira. Szükséges ezen kívül a „Méz Irányelv” (2001/110/EK) felül vizsgálata, mert az jelenleg nem szabályozza a méz több fontos minőségi paraméterét. A képviselő sajnálatosnak nevezte, hogy a méhészek nem használják ki megfelelően az uniós minőségi rendszerek nyújtotta lehetőségeket. Európában mindössze tíz mézre vonatkozó oltalom alatt álló eredet megjelölés (OEM) és oltalom alatt álló földrajzi jelzés (OFJ) van bejegyezve. Összehasonlítva a más élelmiszertermékekkel, ez a szám nagyon alacsony. Bátorítani kell a termelői szervezeteket, hogy éljenek a minőségi rendszerek nyújtotta előnyökkel – vélekedett Tabajdi. A képviselő jelentésében szorgalmazta, hogy az EU Biodiverzitás Stratégia céljainak szellemében az agrárkörnyezetvédelmi programok 2014-től fokozottan támogassák a „beporzóbarát” gyepek és táblaszegélyek létesítését, valamint az olyan növényfajták és vetésforgók alkalmazását, amelyek biztosítják a méhek változatos táplálkozását. Ezen kívül felvetette annak lehetőségét, hogy a méhek téli táplálására szánt cukrot sorolják „ipari cukor” kategóriába, hogy így az kedvezőbb áron legyen elérhető a méhészek számára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.