A tanyás térségek fejlesztését segítő pályázat indul szeptemberben

A tisztán nemzeti forrásból induló Nemzeti Tanyafejlesztési Program célja a tanyai életminőség javítása, valamint a tanyasi gazdaságokban termelt termékek piacra jutásának támogatása – mondta az államtitkár, aki a program indulását Szabó Csaba fülöpházi gazda tanyáján, sajtótájékoztatón jelentette be. A helyszín kiválasztása nem véletlen: ezen a tanyán jelentette be a 2010-es választások előtt Orbán Viktor, akkor még miniszterelnök-jelölt, hogy a tanyákon élők életminőségének a javítására nagyobb gondot fog fordítani, ha kormányra kerül. V. Németh Zsolt kiemelte: a pályázati összegből célzottan 495 millió forint jut a tanyasi termékek piacra jutásának támogatására, 100 millió forint a földutak javítására, 40 millió forint az áram nélküli tanyák energiaellátásának a segítésére, valamint 100 millió forint a tanyagazdák számára. Az államtitkár szerint a pályázati lehetőség nem „nosztalgia” a korábban elterjedt magyarországi életforma és gazdálkodási forma mellett, hanem azt bizonyítja, hogy a jelenlegi kormány szerint, a XXI. században is helyük van a magyar tanyáknak. „A nemzeti örökség, ezen keresztül az európai örökség része is” – tette hozzá. V. Németh Zsolt hangsúlyozta: a program ötletgazdája, a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének elképzelése szerint a pályázók nem „szépészeti beavatkozás” érdekében használják majd fel a pályázati forrást. A jövő év közepén véget érő programra szeptember 1-jétől 30-áig lehet a pályázatokat benyújtani, majd 15 napja van a pályázat kezelőjének, a Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézetnek, hogy esetleg hiánypótlásra felszólítsa a pályázót, majd 60 napon belül, november 30-ig megtörténik a pályázatok elbírálása – sorolta a szoros határidőket az államtitkár. V. Németh Zsolt elmondta: a nyertes pályázók 25 százalék előleget kapnak, majd a vállalt határidőre elkészült beruházás után 45 napon belül kifizetik számukra a fennmaradó összeget. Balogh József, a program kezdeményezője, a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője, Fülöpháza polgármestere elmondta: Fülöpháza, Kerekegyáza, Kunszentmiklós, Szabadszállás és Solt létrehozta az Első Magyar Tanyasi Termék Termeltető, Feldolgozó és Értékesítő Nonprofit Kft-t. A társulást egyebek között annak érdekében alapítottuk, hogy helyi feldolgozókat építsünk, ahol a tanyasi gazdák által termelt termékeket a saját, és a tervek szerint később megnyíló önkormányzati boltokba el tudjuk juttatni – fűzte hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.