Tag Archives: beruházás

Több mint 5 milliárdból fejleszt a 40 éves Vitafort

aüTöbb mint 5 milliárd forint értékű beruházással készül el az idén 40 éves jubileumát ünneplő, dabasi Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. új gyártóbázisa, amelynek alapkövét ünnepélyes keretek között, 2021. szeptember 21-én tették le Dabason.

Tovább bővíti mátészalkai gyárát a FrieslandCampina

SZIJJÁRTÓ PéterTovább bővíti mátészalkai tejipari gyárát a holland tulajdonú FrieslandCampina Hungária Zrt., az 5,1 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 900 millió forint támogatást ad – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón Budapesten.

Nemzetközi szinten is versenyképes a magyar élelmiszeripar

SZIJJÁRTÓ PéterA magyar élelmiszergazdaság az idén az első hét hónapban 10 százalékkal növelte termelési értékét, meghaladva ezzel a 2000 milliárd forintot.

Osztrák-magyar határon átnyúló fejlesztést adtak át

Víz nélkül nincs civilizáció, civilizáció nélkül azonban nincs víz sem – hangsúlyozta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Pinka folyó menti osztrák-magyar közös szennyvízelvezető beruházás átadásán.

Két és félmilliárdos fejlesztés a Phoenix Mecano Kecskemétnél

Az Új Széchenyi Terv támogatásával 2,5 milliárd forint összegű kapacitásbővítő beruházás fejeződött be Kecskeméten a Phoenix Mecano Kft.-nél – tájékoztatott a gazdasági társaság.

Fazekas Sándor: példaértékű beruházás a budapesti Hunyadi téren

Példaértékű beruházásnak nevezte a főváros VI. kerületében a Hunyadi tér megújítását Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

Egymilliárd forintos élelmiszeripari fejlesztés Kiskunfélegyházán

A Fornetti a jó példa a magyar élelmiszerexportra, hiszen a cég termékei több mint 20 országba jutnak el – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Fornetti Kft. egymilliárd forintos beruházással átalakított kiskunfélegyházi üzemének átadásán.

Lerakták a Tisza-tó legnagyobb beruházásának alapkövét

Több, mint ötéves előkészítő munkát követően ezzel célegyenesbe fordult a Tisza-tó, valamint a Tisza-Körös völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszer megújítását szolgáló fejlesztés.

Egymilliárdos innovációs projekt Enyingen

Befejezéséhez közeledik az a hároméves, egymilliárd forint értékű környezetvédelmi innovációs és technológiafejlesztő projekt.

Növekvő informatikai beruházások az Egyesült Államokban

Az idén várhatóan hat százalékkal növekednek az amerikai vállalatok informatikai beruházásai – közölte az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai piackutató vállalat.

Szennyvíztisztító telep épül Nagykállóban

Nettó 760 millió forintos beruházási költséggel, nagyrészt uniós támogatás segítségével szennyvíztisztító telep épül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban – közölte a város önkormányzata.

Fazekas: a magyar mezőgazdaság állja versenyt

A magyar mezőgazdaság képes követni a tempót, állja a versenyt – jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter hétfőn Szentesen, amikor átadta a Hungerit Zrt. érdekeltségébe tartozó MA-KA Kft. 2 milliárd forintos beruházással épült takarmánykeverő üzemét.

VM: mintegy 1,1 milliárd forintos támogatás a borászatoknak

E hét elejétől ismét igényelhető összesen 4 millió euró (mintegy 1,1 milliárd forint) támogatás az olyan új borászati gépek és technológiai berendezések vásárlására, amelyek javítják a vállalkozások összteljesítményét – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

A borászati beruházások támogatására 1,1 milliárd forint jut

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 1,1 milliárd forinttal támogatja a borászati beruházásokat, ezt november 5-étől a már megvásárolt, kifizetett és üzembe helyezett gépekre lehet igényelni – közölte a szaktárca.

Az Unilever csökkenti teherautói útvonalát

Az Unilever katowicei (Ultralogistik) központja a regionális csomópontok hálózatát irányítja majd.

Orbán Viktor: a magyarok génjeiben van a föld szeretete

A miniszterelnök szerint a magyaroknak a génjeiben van a föld szeretete, tisztelete, az elmúlt években mégis egy olyan vidékellenes szemlélet uralkodott, amely arról szólt, hogy a jövő Magyarországán jelentéktelen szerepe lesz az agráriumnak.