Tag Archives: támogatás

Megszórja dollárral az ukrán mezőgazdaságot Amerika

Az Egyesült Államok még 250 millió dollárral (85 milliárd forint) támogatja Ukrajna mezőgazdasága működőképességének fenntartását – mondta az amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökség igazgatója.

Márciusban kapják az állatjóléti támogatást a víziszárnyas-tenyésztők

Márciusban érkezik az 1,9 milliárd forintos támogatás a kacsa- és libatartók számára – közölte Nagy István agrárminiszter.

Már 24 milliárd forint fejlesztési támogatásban részesültek a kisebb állattartó gazdaságok

ágA Megújuló vidék, megújuló agrárium program révén az Agrárminisztérium (AM) a teljes magyar élelmiszertermelés és mezőgazdaság fejlesztését célozza az értékteremtő és hatékonyságnövelő beruházások támogatásával.

A hazai szőlő-bor ágazat támogatásáról döntött a kormány

lb_A hazai szőlő-bor ágazat koronavírus-járvány negatív hatásainak rövid és középtávú kezelése érdekében a vendéglátásban és borturizmusban érdekelt pincészetek támogatásáról, valamint az állami bormarketing program forrásainak jelentős megemeléséről döntött a kormány- mondta Nagy István agrárminiszter.

Beszállítói programmal támogatja a kormány az élelmiszeripari vállalkozásokat

gylHarmincötmilliárd forint értékű beszállítófejlesztési program indul az élelmiszeripari vállalkozások számára – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a szaktárca YouTube-csatornáján közvetített sajtótájékoztatóján.

Egy hétig pályázhatnak még a szőlészek

szJanuár 28-ig lehet pályázni a szőlőszerkezet átalakítási támogatásra, amely a szőlőültetvények korszerűsítését, a termelés hatékonyabbá tételét szolgálja. 

Folytatódik a vidékfejlesztés és tovább erősödik mezőgazdaság idén

niFolytatódik a vidékfejlesztés és az agrárium megerősítése, a gazdák pedig kiszámítható támogatáspolitikára számíthatnak 2020-ban – mondta Nagy István agrárminiszter a szaktárca évindító sajtótájékoztatóján Budapesten.

2020-tól 25 százalékkal több támogatást kapnak a méhészek

kmA nemzeti méhészeti program részeként 2020-tól 25 százalékkal több támogatást kapnak a méhészek – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Gödöllőn. A tárcavezető a magyar méhészek XI. világtalálkozóján azt mondta: a magyar méhészet kicsi, de stratégiai fontosságú ágazat, amely nélkül nagy ágazatok kerülnének bajba.

2,4 milliárd forint támogatásról született döntés a Zártkerti Programban

zkAz idei évben is nagy volt az érdeklődés a zártkerti területek infrastruktúrafejlesztésére kiírt pályázat iránt, a rendelkezésre álló forrás több mint kétszeresére érkezett igény az önkormányzatok részéről. Annak érdekében, hogy minél több önkormányzati fejlesztést lehessen támogatni, az Agrárminisztérium úgy döntött, hogy a pályázatok támogatására szánt ez évi keretet – a jövő évi kerettel összevonva – 2,4 milliárd forintra emeli, így az idei évben összesen 232 pályázat támogatására nyílt lehetőség.

Csaknem 200 millió forinttal több jut húsmarhára

hmMegemelte 892 millió forintra a tenyészbika tenyésztésbe állítás eredetileg 700 millió forintos támogatási keretösszegét az agrártárca, tekintettel a húsmarha tartóktól beérkezett támogatási igényekre.

Kormányzati támogatással fejlesztették a sárvári csirkefeldolgozót

tarKis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára arról beszélt a Gallus cégcsoporthoz tartozó Taravis Kft. csirkefeldolgozó üzem avatóján, hogy a szaktárca 200 milliárd forint támogatást nyújtott az élelmiszer-feldolgozással foglalkozó vállalkozásoknak, ebből 35 milliárd forinttal támogatták a húsfeldolgozást, húskészítmények gyártását.

Pénz a Napból

pnMegjelent az első METÁR-tender kiírási dokumentációja a megújuló energiaforrásból termelt villamos energia támogatására.

Több foglalkoztatási támogatásra számíthat a baromfi- és sertéságazat

sbAz agrárminiszter döntése értelmében a baromfi- és sertéságazatban dolgozó szakképzett munkaerő megtartási támogatása 200 ezer forintról 500 ezer forintra nő.

Az agrártárca támogatásokkal növeli az állattenyésztők versenyképességét

fzsAz Agrárminisztérium (AM) támogatásokkal is segíti a magyar állattenyésztőket, hogy az ágazat az erős nemzetközi versenyben helyt tudjon állni. Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért felelős államtitkára a XIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok (KÁN) megnyitóünnepségén beszélt.

Január 31-ig nyújthatnak be kifizetési kérelmet a fiatal gazdák

2014. január 31-ig nyújthatják be a támogatási összeg fennmaradó 10 százalékának igénylésére kifizetési kérelmüket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) a fiatal gazdák.

Támogatást kapnak a Pápai Hús 1913 Kft. ki nem fizetett élőállat-beszállítói

Megjelent a Pápai Hús 1913 Kft. élőállat-beszállítói támogatásáról szóló rendelet: a Vidékfejlesztési Minisztérium 400 millió forintos forrást biztosít a követeléssel rendelkezők részére.