Tag Archives: V. Németh Zsolt

Magyar márkák: értékek őrzői

ajA tájékoztatás, a szórakoztatás mellett az értékőrzés is jelentős szerepet kap az „Arculat és identitás 2. – Vezető magyar márkák tradicionális múlttal és innovatív jelennel” című most megjelent igényes kötetben – fogalmazott az Agrárminisztérium kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosa a könyv bemutatóján.

Konzultáció a jövő vidékfejlesztéséről

A 2014-2020-as vidékfejlesztési célokról tartottak konzultációt a Vidékfejlesztési Minisztériumban. A dokumentummal kapcsolatos véleményeket és javaslatokat 2013. december 15-éig lehet elküldeni, a végleges programváltozat 2014 januárjában, már a forrásallokációval készül el.

Szabad pálinkafőzés: még mindig erről beszélnek?

V. Németh Zsolt szerint a szabad pálinkafőzés lehetőségének megteremtése amellett, hogy a szabadság élményét nyújtotta az embereknek, hozzájárult az értékmegőrzéshez és értékteremtéshez, az élő hagyomány megőrzéséhez, s ezzel a vidéki közösségek megtartásához. Elég sajátos megközelítés, ugye? Persze, Magyarországon biciklizni is lehet ittasan.

Úgy szórják a pénzt, mintha lenne – most épp a tanyás és aprófalvas kistérségekre

A tanyás és aprófalvas kistérségek fejlesztését közös programmal támogatja a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma – jelentette be Fazekas Sándor. Ezt nem ő mondta, de ne feledjük: mostanában a tanyafejlesztési pénzekből a legtöbbet Budapest V. kerülete nyerte: a Hold utcai vásárcsarnokra. Pedig a tanyákra, vidékre is kéne a pénz, no, nem arra persze, amire „felülről” kitalálták. Hol vannak például az utak, iható víz, internet, stb.? (Lásd bővebben a Vidék Magazin 2013 évi, novemberi lapszámát.)

Az agrártárca támogatja a mindennapi vidéki élet bemutatását

A vidéki élet mindennapjainak bemutatása fontos a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) számára, hogy annak realitásait minél szélesebb körben és minél többen ismerjék meg – mondta V. Németh Zsolt, vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Cél a háztáji gazdaságok ösztönzése

A kormány célja, hogy a helyi termékeket előállító, félig önellátó, háztáji néven ismert gazdaságok működési lehetőségeit szélesítse – hangoztatta a szaktárca vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

V. Németh Zsolt adta át a pálinkaverseny díjait

V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár adta át az Őrség-Göcsej Vas-Zalai Regionális Illetőségű Nyílt Pálinkaverseny díjait.

Magyar Értékek fesztiválja a Szent István téren

Magyarország tizenkilenc megyéje mutatja be kultúráját, értékeit szombaton a Magyar Értékek elnevezésű rendezvényen a budapesti Szent István téren.

Balatonfüredi borhetek – három hétig tart a vigasság

Balatonfüred és vidéke nemcsak a borokról, hanem a művészetekhez fűződő kapcsolatairól is híres – mondta V. Németh Zsolt a balatonfüredi borhetek megnyitóján. English Version →

Balatonfüred Wine Weeks – Three Weeks of Merriment

„Balatonfüred and the area around it isn’t just famous fro its wines, but also because of its relationship with the arts”, Minister of State for Rural Development Zsolt V. Németh said at the opening of the Balatonfüred Wine Weeks festival.

Európa legkorszerűbb tojóhibrid-keltetője épül

A növénytermelés és az állattenyésztés megbomlott arányának helyreállításához járul hozzá a Bábolna TETRA Kft. Vas megyei beruházása is – mondta V. Németh Zsolt a cég új üzemének uraiújfalui bokrétaünnepségén.

A bugyi Tájház híd múlt és jövő közt

Egy tájház odaköt a szülőföldhöz, hozzákapcsol a múlthoz és bekapcsol a közösségbe, továbbá segíthet a helyieknek, hogy elhelyezzék magukat térben, időben és a társadalomban – mondta V. Németh Zsolt.

Elkezdődött a 2014-2020-as időszak tervdokumentumainak kidolgozása

Több munkacsoportban, széles szakértői bázisra támaszkodva kezdődött el a 2014-2020-as uniós költségvetési időszak tervezéséhez kapcsolódó ágazati stratégiák és hatástanulmányok kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban és a tárca háttérintézményeiben – jelentette be V. Németh Zsolt.

Jól halad a vidékfejlesztési támogatások tervezése

Május végére kell elkészülnie a Vidékfejlesztési Operatív Program első szöveges verziójának – mondta V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Négymilliárd forint többletforrás falumegújításra és vidéki örökség megőrzésére

Négymilliárd forint többletforrást biztosít a vidékfejlesztési tárca a Leader helyi vidékfejlesztési akciócsoportoknak a falumegújítási, -fejlesztési, valamint a vidéki örökség megőrzését szolgáló pályázatok finanszírozásra – közölte V. Németh Zsolt.

Ilyen sem volt még: erre pályázhattak a gazdák

Fontos, hogy a mezőgazdaságban dolgozók több lábon álljanak – mondta V. Németh Zsolt, a tárca államtitkára.