Tag Archives: vidékfejlesztés

Az öntözés közérdek

sk_468A vidékfejlesztési források jelentős megemelésével arra ösztönözzük a gazdálkodókat, hogy olyan technológiai fejlesztéseket hajtsanak végre, amelyek révén rugalmasan tudnak alkalmazkodni az elégtelen csapadékmennyiség okozta kihívásokhoz – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a siófoki öntözőrendszer állami átvétele alkalmából.

Négyezer milliárd forint támogatást fordít a kormány a magyar vidék fejlesztésére

drni

A kormány a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4.265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.

Konzultáció a jövő vidékfejlesztéséről

A 2014-2020-as vidékfejlesztési célokról tartottak konzultációt a Vidékfejlesztési Minisztériumban. A dokumentummal kapcsolatos véleményeket és javaslatokat 2013. december 15-éig lehet elküldeni, a végleges programváltozat 2014 januárjában, már a forrásallokációval készül el.

A turizmus kitörési lehetőség a vidéknek

Az idegenforgalom a vidéki gazdaság több lábon állásának egyik legfontosabb pillére, igazi kitörést jelenthet a vidéki települések számára.

Czerván György szerint jók a mezőgazdaság kilátásai

Jónak nevezte a magyar mezőgazdaság idei kilátásait a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.

Idén 60 milliárd forinttal nőnek az agrár- és vidékfejlesztési támogatások

2013-ban összesen mintegy 691 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési támogatással számolunk, ebből több mint 561 milliárd forint a közösségi forrás és mintegy 130 milliárd forint a nemzeti forrás, ismertette az idei év támogatási összegeit Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár.

Egymilliárd a közösségi terek fejlesztésére

Egymilliárd forint értékben írt ki pályázatot a közösségi terek működését segítő fejlesztésekre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

V. Németh Zsolt: nem csökkennek a vidékfejlesztési források

Az Európai Unió (EU) következő költségvetési időszakában sem csökkennek a Magyarországnak jutó vidékfejlesztési források – mondta V. Német Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára az országos urbanisztikai konferencia megnyitóján.

Orbán Viktor: a magyarok génjeiben van a föld szeretete

A miniszterelnök szerint a magyaroknak a génjeiben van a föld szeretete, tisztelete, az elmúlt években mégis egy olyan vidékellenes szemlélet uralkodott, amely arról szólt, hogy a jövő Magyarországán jelentéktelen szerepe lesz az agráriumnak.

Több mint százmillió forintos vízvédelmi beruházás Bátaapátiban

Több mint százmillió forintos vízvédelmi beruházás kezdődött a Tolna megyei Bátaapátiban, ahol két és fél kilométer hosszan újítják fel a vízelvezető árkokat – közölte az önkormányzat.

Együttműködési megállapodást kötöttek a dél-alföldi megyék

Együttműködési keretmegállapodást írtak alá a területfejlesztési programok összehangolásáról az EU 2014-2020 közötti költségvetési időszakára a dél-alföldi régió megyéi, Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megye közgyűlési elnökei szerdán, Békéscsabán.

Társadalmi vita kezdődik a vízgazdálkodási és aszálystratégiáról

A kormány megkezdte a nemzeti vízgazdálkodási és aszálystratégia előkészítését, ennek része az ősszel kezdődő társadalmi vita; a részletes tervezet várhatóan jövő nyárra készül el – jelentette be a vidékfejlesztési miniszter.