Tag Archives: Vitafort

Több mint 5 milliárdból fejleszt a 40 éves Vitafort

aüTöbb mint 5 milliárd forint értékű beruházással készül el az idén 40 éves jubileumát ünneplő, dabasi Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. új gyártóbázisa, amelynek alapkövét ünnepélyes keretek között, 2021. szeptember 21-én tették le Dabason.

Folytatódik a koncentráció a takarmányiparban – Mit mond a Vitafort?

ká_468A hazai keverőüzemek csaknem annyi takarmányt állítottak elő tavaly, mint az előző évben. Jelenleg úgy látszik, nem lesz fennakadás az állatok ellátásában – mondta Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója.

A jövő már elkezdődött a Vitafortnál

„Megáll az ész! Ember és technológia” – Szédítő hangulatban telt a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. partnereinek rendezett szakmai napja az idén Dabason, az előadók ugyanis a jövőre fókuszáltak, ami eléggé fantasztikusnak tűnik, ráadásul már el is kezdődött. A találkozó mottója „Megáll az ész! Ember és technológia” volt.

Találkozó a Vitafortnál, 2015

Hagyományosan jó hangulatúra sikeredett a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. 2015-ös Országos Szakmai Partnertalálkozója a cég székhelyén, Dabason. A szakmai előadásokkal teli rendezvényt évről-évre érdekes kísérőprogramok teszik még izgalmasabbá, színesebbé. Így volt ez most is: a Vitafortnál igazán megmutatták, hogy mit tudnak.

Újra együtt a Vitafortnál

Agribusiness.hu riport – Ismét jó hangulatban telt a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. partnertalálkozója Dabason. A szokásos kerti partit szakmai előadássorozat előzte meg, az idén is teltházas rendezvényen felszólalt többek között dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár és Lukács László, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója is.

„Túlteljesített” a Vitafort – Interjú Kulik Zoltánnal, a Vitafort Zrt. vezérigazgatójával

A harminc éve takarmánygyártással foglalkozó vállalat idén 8 százalékos kereskedelmi növekedéssel zár. Mondhatni túlteljesítettek, hiszen az év elején 3 százalékos többletet terveztek, az esztendő végére azonban majdnem háromszoros gyarapodást értek el.