Tehenes demonstráció az OKSZ, a NÉBIH és a NAV előtt

imHiába jelentette be az agrártárca a napokban, hogy a tejtermelők ideiglenes rendkívüli támogatást kapnak a rendkívüli piaci helyzetre való tekintettel. A termelők soron következő figyelemfelhívó demonstrációjukat 2016. április 4-én megtartják Budapesten, mintegy 8 kilométert vonulnak teheneikkel együtt.

A három helyszínre tervezett budapesti demonstráció hétfőn 9 óra óra 30 perckor az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) II. kerületi, Bécsi út 126. szám alatti székháza előtt kezdődik a tenyészállat bemutatóval és petíció átadásával – mondta a Magyar Nemzetnek a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TTT) társelnöke. Istvánfalvi Miklós (a képen) kifejtette: ezt követően a tejtermelők állataikkal elsétálnak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) székházához, a Keleti Károly u. 24. szám alá. Ide várhatóan 11 órakor érkeznek meg, s szintén petíciót adnak át. Aztán a tehenekkel tovább vonulnak a Lánchídon át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Széchenyi utca 2. szám alatti székházához, ahová várhatóan 12 óra 30 perc és 13.00 óra között érkeznek meg, hogy petíciójukat itt is átadják. Ezt követően a teheneket istállóba szállítják.

Mint azt a lap a Demonstrációs Bizottságtól megtudta, a korábbi, két helyszínen megtartott tiltakozás óta Magyarországon a nyerstej árak tovább csökkentek: pillanatnyilag 55-72 forint közöttiek literenként, miközben a tej önköltsége 95-105 forint közötti. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatások nem elegendőek, illetve nem fejtik ki a kívánt hatást, tudniillik a megkapott vagy beígért támogatásokat a piac napokon belül beárazza. Például a rendkívüli ideiglenes támogatást, ami 3,10 forintot jelent literenként, a nyerstej árcsökkenése kísérte márciusban. Emellett a késztermék piac továbbra is terhelt az import termékek dömpingjével. A kiskereskedelmi láncok kommunikációjuk ellenére nem támogatják a hazai tejtermékek piacra jutását. A nagykereskedelem akadálytalanul árasztja el az országot gyanúsan olcsó termékekkel, a hatóságok pedig csak “kullognak az események után” – fogalmaztak.

A termelők a szintén áprilisban tervezett további, drasztikus fellépés előtt még egy utolsó, pozitívan koreografált üzenetet küldenek a piaci szereplőknek azzal, hogy jól tartott, szép tenyészállatokkal vonulnak fel Budapesten. A Magyar Nemzet információi szerint a tejtermelők a következő vállalkozások tevékenységét tartják aggályosnak a tejpiacra nézve: Food & Drinks Kft., Haggi Trade Kft., Tami Holding Hungary Kft., Sajt-Kalmár Kft., Foltin Globe Kft., White Lake Kft., Siker-98 Kft., Chef Market Zrt.

Az agrártárca a napokban jelentette be, hogy a rendkívüli tejpiaci helyzetre való tekintettel Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter újabb egyeztetést folytatott a TTT elnökével és képviselőivel, s a gazdák likviditási helyzetének javítását célzó, minden aktív tejtermelő számára elérhető európai uniós válságtámogatás esetében Magyarország élt a nemzeti kiegészítés lehetőségével, és hazai forrásból száz százalékos támogatás-kiegészítést nyújtott az uniós kifizetések mellé. Tekintettel arra, hogy az Európai Bizottság eddigi válságkezelési intézkedései érdemben nem javították a piaci helyzetet, a szaktárca szerint különösen fontos volt a termelők gyors pénzügyi megsegítése ezzel a 6 milliárd forinttal. A tárca továbbá még április elején a kormány elé kívánja terjeszteni az átfogó tejágazati stratégiáját, melyet a szakmai szervezetek javaslatainak felhasználásával állított össze.

A tejpiaci válság fő okai – a kereslet csökkenése, az orosz embargó, és a kínálat növekedése – azonban szakértők szerint továbbra is fennállnak. A megtermelt tej elhelyezéséhez, és ezzel a termelés stabilizálásához elsősorban a belső piac átformálására, az importnyomás csökkentésére, valamint a hozzáadott érték növelésére lenne szükség. Egyes vélemények szerint ugyanakkor a termelés csökkentése lenne a kivezető út. Az importnyomás csökkentésére mindenesetre a legmegfelelőbb eszköznek a tej esetében sokat emlegetett áfa-csökkentés tűnik. Mivel ugyanis a környező országok folyadéktejre alkalmazott áfa-kulcsa alacsonyabb, ez a helyzet jelentős vonzerőt jelent az áfával kapcsolatos visszaélésekre, amelyek nemcsak az ágazat versenyképességét ássák alá, a költségvetésnek is kárt okoznak.