Category Archives: Cég

Az Európai Bizottság nyilvántartásba vesz egy, a mezőgazdasági támogatásokra vonatkozó polgári kezdeményezést

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy nyilvántartásba veszi a “Vessünk véget az állatok levágásának!” (End The Slaughter Age) elnevezésű, állatvédelemre, illetve a mezőgazdasági támogatás uniós rendszerének reformjára vonatkozó európai polgári kezdeményezést.

A Nitrogénművek Zrt./Bige Csoport közleménye a Gazdasági Versenyhivatal által kiszabott bírság befizetésével kapcsolatban

A Kúria 2022. április 4-én kézbesített végzésével a Nitrogénművek Zrt.-nek és több hozzá kapcsolódó vállalkozásnak a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) rájuk bírságot kiszabó döntésével szembeni azonnali jogvédelem iránti kérelmét elutasította, ugyanakkor érdemben nem döntött a Nitrogénművek Zrt. és társai által előterjesztett kérelem tartalmáról.

Agrárminisztérium: szerdán nyílik az egységes kérelem beadó felülete

Idén április 6-án, szerdán nyílik meg az egységes kérelem kitöltési felülete, a gazdálkodók ekkortól nyújthatják be kérelmeiket. A közvetlen támogatások keretében csaknem 480 milliárd forint támogatást igényelhetnek, a vidékfejlesztési támogatásoknál pedig a 230 milliárd forintot is meghaladhatja a várható összes igénylés – jelentette be az Agrárminisztérium (AM).

Megemelik egy sor termék árát a legtöbb német élelmiszerbolt-hálózatnál

Áremelésre kényszerül számos termékcsoportban a legtöbb német élelmiszerbolt-hálózat az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt – írták német hírportálok.

A Nitrogénművek újraindította termelését a rövid távon jelentkező növekvő kereslet kiszolgálására

Egy hónapos állást követően a Nitrogénművek újraindítja ammónia termelését a műtrágyázási szezon végén jelentkező erőteljes export kereslet kiszolgálása érdekében – tudatta a cég közleményében.

A műtrágyaipar fenntartása kulcsfontosságú Európa számára

A Nitrogénművek Zrt., mint az Európai Műtrágyagyártók Szövetsége (Fertilizers Europe) magyarországi tagvállalata, üdvözli az Európai Bizottság ideiglenes válságkeretre tett javaslatát, mely lehetőséget ad a tagállamoknak támogatást nyújtani a gazdálkodók és műtrágyagyártók számára. A támogatás szükségszerű lett a jelenlegi kihívások kezeléséhez, mely megoldást nyújthat mind a gazdálkodók megnövekedett költségeire, mind pedig a műtrágyagyártók rendkívüli földgázpiaci kockázataira.

Erdőbarát rendezvény programot indít a Pilisi Parkerdő

Az erdők látogatottsága, az erdei sportolás, kirándulás, túrázás az elmúlt években szinte ugrásszerűen növekedett, a Pilisi Parkerdő 2021-ben 32 milliót meghaladó látogatási alkalmat rögzített. Ezt a fokozott terhelést erdeink úgy tudják tartós károsodás nélkül elviselni, ha az erdőlátogatók fokozottan figyelnek az erdei ökoszisztéma védelmére. A Pilisi Parkerdő az Erdők Nemzetközi Napján az Erdőbarát Rendezvény Program elindításával kívánja elősegíteni és támogatni a természeti értékeinket óvó erdei programok szervezőit és résztvevőit.

Professzionalizmus dupla csomagban: Az új kettős kaszaszerkezetű Cub Cadet XR5 modellek

Profi segítség a gyep ápolásában: legyen szó akár a szegélyvágásról, az egyenetlen vagy meredekebb terepen nyújtott kiváló teljesítményről, az időtakarékos öntisztító funkcióról vagy az egyszerű kezelésről és karbantartásról – az XR5 platformra épülő robotfűnyírók verhetetlen teljesítményt nyújtanak, ha a gyep ápolásáról van szó.

A Nitrogénművek átmenetileg leállítja ammónia termelését

Az ukrajnai háború rendkívüli helyzetet teremtett az európai és a magyar gazdaságban. A földgázárak több mint megduplázódtak és az energiaellátás biztonságának kockázata is felmerült. A mezőgazdaság működésének piaci alapjait is beláthatatlan módon befolyásoló kormányzati döntések (például gabona exportkorlátozás) tovább növelik a működési kockázatainkat, így ammónia termelésünk átmenetileg leállításra került – közölte a Nitrogénművek Zrt.

A legjobbat a legjobbtól: a Genezis Trans a Pappas Auto-ban bízik – 30 új Mercedes-Benz kamionnal bővíti flottáját a cég

A belföldi és nemzetközi fuvarozással foglalkozó vállalat – a Genezis Trans Kft. – 30 darab új Mercedes-Actros 1851LS típusú nyergesvontatót vásárol a Pappas Auto Magyarország Kft-től. A régóta tartó ügyfélkapcsolat mögött a Genezis Trans által fontosnak tartott, és a Pappas Auto által kínált megbízhatóság, kiváló ár-érték aránnyal párosuló üzemeltetési költségek, maximális üzembiztosság és a nemzetközi szakszerviz-hálózat áll. Az egyedileg rendelt járműveket, várhatóan 2022 áprilisában veheti birtokba a cég.

Zöldkötvényt bocsátott ki a Kometa

Zöldkötvényt bocsátott ki 12 milliárd forint névértékben a Kometa 99 Zrt. A társaság első kötvénykibocsátása a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Kötvényprogramjában (NKP) történt.

 

Matolcsy backs ban on crypto trading, mining in EU

National Bank of Hungary (NBH) governor Gyorgy Matolcsy took a stand for banning cryptocurrency trading and mining in the European Union in a piece posted on the central bank’s website.

Fellebbez a Nitrogénművek

GenezisLogo.aiA Nitrogénművek Zrt. megerősíti, hogy az azonnali jogvédelmi igényének első fokú elutasításával szemben élni fog a fellebbezés jogával, mindezt teszi annak érdekében, hogy minden tőle telhetőt elkövessen a folyamatos termelésének fenntartása érdekében – közölte  a cég.

Műtrágya vásárlási Black Friday-t hirdet a Nitrogénművek Zrt.

GenezisLogo.aiA Nitrogénművek Zrt. elkötelezett a magyar mezőgazdaság és szereplői támogatásában. Erre figyelemmel hamarosan különleges és egyedi akcióval fog jelentkezni kizárólag a magyar termelők részére. Az akció keretében a vállalat felajánlja a 2022 január 01-től május 31-ig Pétfürdőn legyártandó műtrágya teljes mennyiségét a magyar gazdáknak és kereskedőknek. Legjobb tudomásuk szerint ez a mennyiség messze nem fogja fedezni a termelők igényeit, ezért a beérkező megrendelések sorrendjében fogják a termelőket kiszolgálni.

A Nitrogénművek Zrt. közleménye a magyarországi műtrágyaellátásról és -gyártásról

GenezisLogo.aiAz Agrárminisztérium 2021. november 19-én egyeztetett a magyar műtrágyapiac kereskedőivel és viszonteladóival arról, „hogyan tartható határon belül a magyar műtrágya”. „Minden lehetséges eszközt meg kell ragadni a magyar gazdálkodók műtrágyaellátásának biztosítására” – áll az agrokep.hu portálon. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint a gazdálkodók elvárják, hogy a magyar műtrágyák az országban maradjanak. „Ha a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa, Bige László úr így folytatja (műtrágyaexporttal és áremeléssel), akkor komolyabb állami beavatkozásra lehet szükség.” Sőt, arra is felhívták a figyelmet, hogy az állam átveheti a gyár üzemeltetését annak érdekében, hogy a műtrágya termelést állami ellenőrzés alá vonják – hívta fel a figyelmet a Nitrogénművek Zrt. közleményében.

A Nitrogénművek prioritással kezeli a belföldi igényeket a rendkívül bizonytalan piaci helyzetben is

Nitrogenmuvek_46A Nitrogénművek Zrt. továbbra is teljes kapacitással termel, annak ellenére, hogy 2021. november 16-án újra 90 EUR/MWh szint fölé emelkedett a földgáz nagykereskedelmi ára. A társaság napi 4000 tonnás termelésével jelentős mennyiségű igényt tud teljesíteni, ennek ellenére áruhiány léphet fel, amennyiben a belföldi piac időben nem fedezi igényeit – derül ki a cég közleményéből.