Monthly Archives: július 2010
Ki gondolja még, hogy kihúzhatja a hat évet az „offshore lovag”?
A Bloomberg hírszolgálat által megkérdezett 21 elemző közül tizennégy véli úgy, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelenlegi elnöke ki fogja tölteni hat éves hivatali idejét, azaz 2013-ig
Új elnök az MVH élén
A hivatal korábbi vezetője, Margittai Miklós nyugdíjba vonult. Az új elnök, Palkovics Péter kijelentette, hogy a vezetőváltás nem okoz fennakadást a mezőgazdasági és vidékfejlesztési t
Kilencszáz milliós sertéstelep fejlesztés
A beruházás egy háromlépcsős korszerűsítés utolsó állomása volt – közölte a cég ügyvezetője. Rednágel Jenő a beruházásról elmondta: a negyven éve épített telepen a kilenc hizla
Kérhető a támogatás a nem termelő beruházásokra
A tavalyi évhez hasonlóan 2010-ben is kizárólag elektronikus úton fogadja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a kérelmeket. Támogatási kérelmet a következő beruházásokr
Az SPS-törvény ismét megosztja az agrárszervezeteket
Az Alkotmánybíróság (Ab) közölte határozatát, amely szerint alkotmányellenes az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről szóló, az Or
Erős, európai mezőgazdasági politikára van szükség
Ez lesz az első európai szintű állásfoglalás a mezőgazdasági politika jövőjével kapcsolatban. Az Európai Parlament előzetes véleménye különösen azért fontos, mert életbe l
Romániában a vártnál kevesebb búza lesz
A minisztérium most azzal számol, hogy az idei búzatermés 6 millió tonna körüli lesz a tavalyi 5,2 millió tonna után. Eddig 6,7 millió tonna idei búzatermésről szóltak a hivatalos becsl
A magyar és a lengyel agrárminiszter a KAP-ról tárgyalt
Fazekas Sándornak ez volt az első külföldi útja mezőgazdasági miniszterré kinevezése óta. A magyar miniszter a tárgyalások után kiemelte, hogy Magyarország 2013 után nagy figyel
Nemzetközi Búzatanács: kisebb termés, magasabb árak
Az IGC havi előrejelzésében azt írta, hogy a 2010/2011-es idényben globálisan 651 millió tonna búza betakarítása várható. Ez 13 millió tonnával kevesebb a korábban becsültnél, és elm
Innovációs menedzser a GFK-nál
A 34 éves, közgazdász végzettségű szakember a diploma megszerzése után Reklám- és BTL-ügynökségeknél szerzett szakmai tapasztalatot, majd több évig dolgozott Magyarország veze
Megalakult az Econventio Pénzügyi- és Gazdasági Kerekasztal Egyesület
A közhasznú szervezet alapítói egy olyan folyamat kialakításában szeretnének közreműködni, amely során az állami és az önkormányzati, a vállalkozói és magánszektor partnerei közö
Uniós pénz a kelet-magyarországi agrár-szakképzésre
Gubucz József (képünkön), a projekt vezetője elmondta: a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) segítségével az a cél, hogy az eddig külön, Jánoshalmán, Szentesen, Kétegyház
Romló almatermés kilátások Szabolcsban
Ezt Mátyás László, a térségi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vezető falugazdásza közölte. A legnagyobb gondot az óriási mennyiségű csapadék okozta, aminek következtében a gyü
Megugrott a BASF profitja
A világ legnagyobb vegyipari csoportja 1,18 milliárd euró nyereségre tett szert adó után április-június között, míg egy évvel korábban még csak 343 millió euró volt a profit. E
Új vezérigazgató a Borsodi Sörgyár élén
A szakember 20 éve dolgozik az FMCG szektorban, melyek közül az utóbbi 9 évet az Imperial Tobacco Group-nál töltötte itthon és külföldön, országos és regionális irányítói fel