Pénz kell a generációváltáshoz a mezőgazdaságban

ouMegfelelő költségvetésnek kell rendelkezésre állnia a Közös agrárpolitikában (KAP) a 2021-2027-es időszakra ahhoz, hogy a mezőgazdaságban biztosítani lehessen a generációváltáshoz nyújtott érdemi támogatás finanszírozási feltételeit.

Legalábbis erre mutat rá az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem (NAT) szekciójának októberben elfogadott jelentése. A jelentés előadója Kállay Piroska, a bizottság magyarországi képviselője volt, Weisz Miklós, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (AGRYA) társelnöke pedig szakértőként vett részt a munkában.

A jelentésben hangsúlyozzák, hogy a generációváltás átfogó témakör, amely számos egyéb témát és szektort érint. A KAP intézkedései mellett a nemzeti szabályozásra is kulcsszerep hárul a generációváltás előmozdításában. Az EGSZB szerint a mezőgazdaságban megvalósítandó generációváltás támogatása érdekében jobban össze kell kapcsolni és hangolni egymással a KAP különböző intézkedéseit, hogy segíteni lehessen a fiatal mezőgazdasági termelőknek vállalkozásuk kiépítésének minden szakaszában.

Az EGSZB azt javasolja, hogy a fiatal mezőgazdasági termelők számára a KAP első pillére keretében nyújtott kiegészítő támogatás folyósításának időtartamát növeljék ötről hét évre, illetve a második pillér környezetvédelmi kifizetéseihez nyújtsanak legalább 25 százalékos kiegészítést.

Mindezek mellett úgy vélik, hogy a tagállamoknak növelniük kellene a fiatal mezőgazdasági termelők oktatására és képzésére, illetve a nekik nyújtott tanácsadásra szánt összegeket, továbbá a tagállamoknak ösztönözniük kellene a generációváltást azzal, hogy minimálisra csökkentik a gazdaságok nemzedékek közti átadásához kapcsolódó költségeket és adókat.

Az EGSZB ajánlásai összhangban állnak az AGRYA által készített “Nemzeti minimum az agrár-nemzedékváltásért” című javaslatcsomagban leírtakkal és jó alapot adhatnak a következő időszak tervezési folyamataihoz mind a KAP 2021-2027, mind az Agrárminisztérium által koordinált Generációváltás szakpolitikai program esetében.