Akár 22 forint pluszt is kaphatnak a tejtermelők

A következő hetekben sorra jelennek meg azok a jogszabályok, melyek alapján előbb az év közepén, később az év végétől jelentős támogatáshoz juthatnak a hazai tejtermelők – mondta Máhr András. Kifejtette: március első felében megjelenő rendelet alapján nyújtott támogatás alapja a 2009/2010. kvótaév alatt értékesített tej mennyisége. A támogatás mértéke 46,2 millió euró, amely nagyjából 6-7 forint támogatást jelent majd tejkilogrammonként (1 liter tej = 1,03 tejkvótakilogramm), árfolyamtól függően. Mivel a támogatás utófinanszírozott, a pénzt a termelők 2010 decemberétől kaphatják kézhez. Egy másik, szintén márciusban megjelenő rendelet alapján tejkilogrammonként 50-60 fillér uniós támogatáshoz juthatnak a tehenészetek. Ennek alapja az a brüsszeli döntés, miszerint a közösségi költségvetésből a 27 tagországban összesen 300 millió eurót fordíthatnak a tejtermelők megsegítésére. Magyarországnak ebből az összegből 3.560.000 euró jut – részletezte Máhr András. Felhívta a figyelmet arra, hogy már tárcaközi körözésen van az a rendelettervezet, amelynek alapján az Európai Unió szabályai szerint, 2010. július 1-ig kell kifizetni a tejtermelőknek járó többlettámogatást. Mégpedig a 2008-2009. kvótaévekkel számított tej mennyisége alapján. Lesz olyan jóval nagyobb összeg is, melyet állatjóléti támogatások formájában lehet majd igényelni – hívta fel a figyelmet Máhr András. Az EU tavaly döntött arról, hogy gazdaságélénkítő csomag részeként Magyarország 48,3 millió eurót használhat fel a közösség keretéből e célra. Ezekre azok a tehenészetek pályázhatnak, melyek elmaradott, vagy hátrányos helyzetű térségben működnek, illetve a telephely úgynevezett nitrát-érzékeny területen található. Az 50 tehénnél többet tartó gazdaságok automatikusan az utóbbi körbe sorolódnak. Máhr András felhívta a figyelmet arra is: egy adott állapothoz képest kell vállalni az állatjóléti beavatkozásokat, fejlesztéseket, amelyek alapján átlagosan 6-7 forint tejkilogrammonkénti támogatás igényelhető. Az erről szóló rendelet áprilisban jelenhet meg, s 2011 első félévében fizetik a támogatást. Emellett ebben az évben továbbra is a korábban megszokott SAPS-rendszer szerint kaphatnak – nagyjából 8 forint tejkilogrammonkénti – támogatást a tejtermelők. Azoknak a mezőgazdasági termelőknek, akik még nem vették igénybe, egyszeri kifizetésként 15 ezer euró erejéig állami támogatás folyósítható, 2010 végéig, vállalkozásonként egy alkalommal.