Támogatja az EU-lakosság az agrárpolitika uniós kezelését

A 27 tagországban megkérdezettek 90 százaléka mondta azt, hogy a mezőgazdaság és a vidék kulcsfontosságú terület az EU jövőjének szempontjából. Még a legkisebb arányban pozitívan nyilatkozó Nagy-Britanniában is a megkérdezettek 80 százaléka mondta fontosnak vagy kiemelten fontosnak az ágazatot, de sok tagállamban jóval 90 százalék fölötti az arány. Magyarországon a lakosság 92 százaléka sorolta az agráriumot a nagyon fontos (52 százalék) vagy fontos (40) kategóriába. A legtöbben, 96 százaléknyian Görögországban foglaltak állást az ágazat mellett. A közvélemény-kutatás (Eurobarométer) szerint a mezőgazdasági politikának a termékek minőségére és megbízhatóságára kell koncentrálnia, emellett megfelelő megélhetési körülményeket kell biztosítani a termelőknek, a fogyasztóknak pedig elfogadható árakat. A lakosság átlagosan 83 százaléka (Magyarországon 90) egyetért azzal, hogy az EU továbbra is fizessen támogatást a termelőknek. Uniós átlagban az emberek 68 százaléka úgy véli, a jelenlegi agrárbüdzsé (a teljes uniós költségvetés több mint 40 százaléka, több mint 50 milliárd eurós nagyságrendben) elegendő vagy még kevés is, magasnak mindössze 12 százalék tartja. A magyar válaszadók közül 34 százalék kevésnek, 47 százalék elegendőnek tartotta a mostani szintet, míg 6 százalék sokallta azt. Az elmúlt három évben uniószerte növekedett azok aránya, akik szerint növelni kell az agrárkiadásokat az EU-ban – derül ki a felmérésből.