Ezer forint osztalékot fizet a Zwack

Az osztalék kifizetése augusztus 30-án kezdődik. A 2010. március 31-én zárult üzleti évében 2,469 milliárd forint adózott nyereséget ért el a magyar számviteli szabályok szerint a Zwack, árbevétele 28,08 milliárd forint volt. A következő üzleti évre a társaság a tavalyit alulról megközelítő árbevételt és enyhén csökkenő adózott eredményt céloz meg a közgyűlésen elfogadott 2010/2011-es tervek szerint. A menedzsment 2011-től a belföldi fogyasztás növekedésére számít, amely a társaság jelenlegi költségszintjével és innovációs képességeinek kiaknázásával együtt már ugrásszerű eredményjavulást hozhat a várakozások szerint. A beszámoló szerint a tavalyi üzleti évben a társaság tevékenységét az alkalmazkodás határozta meg a gazdasági válság okozta üzleti környezethez. A társaság árbevétele majdnem 15 százalékkal maradt el az előző évitől. Az export árbevétel 8 százalékkal csökkent és 1,342 milliárd forintot tett ki. A társaság a piaci körülményekhez igazodva mintegy 20 százalékkal csökkentette mind személyi jellegű, mind marketing kiadásait, valamint az egyéb működési költségeket is, így összességében mintegy 1,5 milliárd forintot takarított meg. Az adózás előtti eredménye 23,3 százalékkal, összesen 962 millió forinttal esett vissza az előző évhez képest. Az eredmény így is közel 6 százalékkal felülmúlta a gazdasági válsághoz igazított tervben megfogalmazott 3 milliárd forintos adózás előtti eredménycélt, és a nemzetközi pénzügyi számviteli szabványok (IFRS) szerint 3,172 milliárd forint volt.