Kedvezményes kölcsönökkel segíti az EIB a régiós vállalkozásokat

Az Európai Unió saját fejlesztési pénzintézetének Luxembourgban kiadott közleménye szerint az uniós hozzájárulás a UniCredit Leasing bankon keresztül jut el az érintettekhez. A bejelentett összegből 150 millió euró jut Németországra, a másik három ország részesedése egyenként 70-70 millió. Az EIB emlékeztetett arra, hogy a Világbankkal és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) közösen összesen 24,5 milliárd eurós közös akcióprogramot dolgoztak ki a nemzetközi gazdasági válságtól sújtott kis- és középvállalkozói szektor segítésére Kelet- és Közép-Európában, valamint a Balkánon. Ebből az uniós bank vállalta a legnagyobb részesedést, 11 milliárd eurót, amelyet tavaly és idén már el is ért lekötött kölcsönök formájában. Matthias Kollatz-Ahnen, az EIB alelnöke a mostani kölcsönt bejelentve kiemelte, hogy a bank célja a reálgazdaság támogatása a térségben, abban a szektorban, amelyet a nemzetközi gazdasági válság a leginkább sújtott. Hozzátette, hogy ezen a területen az uniós bank nagyon jó együttműködést folytat a UniCredit Leasinggel.