Több lehet a gyom a magyar termőföldeken
A helyes mezőgazdasági és környezeti állapot azt jelenti, hogy a termelő gyommentesen tartja a földjét, és ha a lejtése meghaladja a 12 százalékot, akkor megelőzi a talaj erózióját. Mindez feltétele az egységes területalapú támogatásnak, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pedig tavaly áprilisban rendeletbe foglalta az előírásokat, amelyeket hétfői hatállyal módosított. A gyomnövényfoltok összterülete továbbra sem haladhatja meg a tábla 30 százalékát, viszont kikerült a rendeletből az az előírás, hogy a 3 hektárnál nagyobb parcellában a gyomos terület egybefüggően nem lehet több, mint 1 hektár. A talajerózió elleni védelem akkor kötelező, ha a 2 hektárnál kisebb parcella több mint fele nagyobb lejtésű 12 százaléknál. A 2 hektárnál nagyobb parcelláknál egy hektárnál nagyobb területnek kell 12 százaléknál lejtősebbnek lennie. Ekkor a nyári és az őszi növények betakarítása után gondoskodni kell a talaj fedéséről, hogy a csapadék ne erodálhassa. Ez történhet őszi növény vetésével, a tarló október végéig történő megtartásával, vagy másodvetésű takarónövény vetésével. Eddig előírás volt, hogy egymást követő két évben csak rozs, búza, trikikálé, árpa és dohány termelhető ugyanazon a helyen. A módosítás most kiveszi a dohányt, és áteszi az egymás után – ugyanabban a földben – három évig termelhető kukorica mellé.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.