A Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepe Bugacon
Összesen 25 keleti rokon nemzet részvételével rendezik meg a magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepét, a IX. Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlést Bugacon, augusztus 9. és 11. között. A rendezvényt – melynek már 15 éve Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a fővédnöke -, Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter nyitja meg, és azon az önálló országok mindegyike miniszteri szinten képviselteti magát. A rendezvény egyik díszvendége Kubanychbek Omuraliev, a Türk Államok Szervezetének (TDT-Türk Devletleri Teşkilatı) főtitkára lesz. A Türk Államok Szervezete egy kormányközi szervezet, amelynek általános célja a türk államok átfogó együttműködésének elősegítése. A szervezetben az egyes államokat a mindenkori államfők képviselik.
A Magyar Turán Szövetség szervezésében létrejövő három napos rendezvényre több mint száz hagyományőrző csapat érkezik. Képviseltetik magukat Erdély, Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék hagyományőrzői is. A 2024-es Kurultaj új programelemekkel és nagyszabású tudományos kiállításokkal várja az ősi magyar múlt, illetve a turáni rokon népeink kultúrája iránt érdeklődő látogatókat.
A Kurultaj célja, hogy bemutassa a magyarság és rokon népeinek közös történelmét és kulturális örökségét. Az évek során egyre több résztvevőt és látogatót vonzó esemény nemcsak Magyarországon, hanem az egész Kárpát-medencében, valamint a szomszédos országokban is fontos kulturális jelentőséggel bír. 2008 óta kétévente rendezik meg a Magyar Törzsi Gyűlést hazánkban, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend.
„A Kurultaj a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket, és olyan összekötő kapoccsá vált, ami az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja. Az ünnep az sztyeppei lovas-nomád népekkel való rokonság révén egy nagy törzsi gyűlés, a magyarokkal rokon keleti népek kulturális találkozója is. Az idei rendezvényünkön több mint 50 olyan programot szervezünk, melyek a hun-türk tudatú népek képviselői kultúrájukból adnak ízelítőt. Május végén személyesen találkoztam Isztambulban a Türk Államok Szervezetének főtitkárával. Kubanychbek Omuraliev elfogadta a meghívásunkat a bugaci hagyományőrző ünnepükre. Korábban a TDT vezetőségének tagjai már többször jelen voltak a Magyar-Turán Alapítvány rendezvényein” – emelte ki Bíró András Zsolt, a Magyar Turán Alapítvány elnöke.
Az ünnepi programsorozat három napja hagyományőrző seregszemle, csaknem 600 lovassal és a világ legjobb lovasíjász csoportjaival. Harci bemutatók, lovas versenyek, lovas vetélkedők, íjász programok, a magyar-hun-avar örökséget bemutató kiállítások és népzenei programok várják az érdeklődőket. A honfoglalás-kori táborban a kézműves mesterek a fegyverkovácsolás és bronzöntés tudományát mutatják be a kilátogató vendégek számára. Korabeli technikát alkalmazva állítanak elő övcsatokat és szíjvégeket a mesteremberek. A hatalmas jurta táborban felállított előadósátorban a tudományos élet képviselői (régész, antropológus, történész, zenetörténész) szakmai előadásokon osztják meg ismereteiket a honfoglalók viseletéről, fegyverzetéről, az ősi sztyeppei népek istenképéről, kultúrájáról, szokásairól. A különböző rokon nemzetek küldöttségei népzenei és néptánc, valamint kézműves bemutatókat tartanak.
„A Kurultaj fontos szerepet játszik a magyarság identitásának megőrzésében és erősítésében. Magyar Törzsi Gyűlés így nemcsak egy rendezvény, hanem egy mozgalom is, amely hozzájárul a magyar kulturális értékek megőrzéséhez és továbbadásához a jövő generációi számára. Az esemény nemcsak kulturális élményt nyújt, hanem lehetőséget ad arra is, hogy a résztvevők mélyebben megismerjék saját történelmüket és hagyományaikat. A Kurultáj egyben közösségi élmény is, ahol a résztvevők együtt ünnepelhetik nemzeti örökségüket” – hangsúlyozta Bíró András Zsolt.
A IX. Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés programjai ingyenesen látogathatóak. Találkozzunk Bugacon 2024. augusztus 9. és 11. között, ünnepeljük együtt közös hagyományainkat!