AGRIBUSINESS.HU RIPORT – A Bábolnától alig néhány kilométerre lévő Kisigmándon gazdálkodik Kozicz Attila (50). „Nyugatos farmer” – lehetne mondani rá belépve a telepére és ötleteit hallgatva, helyben akad, aki mégis inkább „úri parasztként” emlegeti, de nem foglalkozik az ilyesmivel. Balázs fiával (25) nem tesznek mást, mint használják az eszüket, dolgoznak és persze terveznek is.

„Mi valódi sertéshúst állítunk elő”

„Egy turnusban 1500, éves szinten mintegy 4500 hízót hizlalunk, Big Dutchman technológiával” – mutatja Kozicz Attila a teljesen automatizált hizlaldát. Ez egy meglehetősen modern, hígtrágyás, taposórácsos sertéstartási rendszer. A sertések, illetve a rács alatt egészen az állatok eladásáig tárolódik a trágya, amit akkor eresztenek csak le egy 20 köbméteres központi aknába, amit aztán kiürítenek. E trágyatárolási módszer előnye, hogy a trágya zsíros alkotórészei megülnek a lé tetején, tulajdonképpen így le is „zárják” azt, így alig van némi szaga és a légy sem jön rá. Van a gazdaságnak Kisigmánd határában egy támogatás nélkül megépített hígtrágya tárolója és szintén támogatás nélkül vásárolt saját injektálós szippantója is, mellyel nem a földre, hanem közvetlenül a földbe juttatják a trágyát.

A gazdálkodó előbb a Komáromi Állami Gazdaság szarvasmarha telepén volt telepvezető, ekkor, 25 évesen kezdte el építeni az első hizlaldát egy barátjával, aki sajnos fiatalon elhunyt egy balesetben. Az említett hizlalda már működött 350 sertéssel, amikor Kozicz Attila a Tatabányai Húsipari Vállalathoz került. A vállalat megszűnése, a tatabányai vágóhíd még 1990 előtti felszámolása után lett teljesen egyéni gazdálkodó. A telep folyamatosan bővült a jelenlegi, turnusonkénti 1500 sertés kibocsátására. A kárpótlás során pedig Kozicz Attila visszaigényelte nagyapja, édesapja földjeit, később aztán még vásárolt is területeket az akkori 30 hektárhoz és gépeket ezek megműveléséhez. Nincs sok földjük, mert a növénytermesztés mellett az állattenyésztés kapcsán is fejleszteniük kellett. A meglévő 142 saját hektárból Kozicz Attila családi gazdaságában jelenleg 100 hektáron termel, fiatal gazda Balázs fia pedig 42 hektáron. Bérelnek még ehhez 6 hektárt.

Több gépüket is az Axiáltól vásárolták. Jelenleg két Fendt traktorral dolgoznak. A kisebbhez, a 413-ashoz 35 százalékos géptámogatással jutottak. A nagyobb  818-ashoz 25 százalék támogatást kaptak. Van egy Berthaud Major permetezőgépük, egy Sulky gabonavetőgépük és Simba altalajlazítójuk is. Kozicz Attila és Balázs egyetértenek abban, hogy az Axiálnak jó a szervizhálózata és az általa forgalmazott gépek minősége is. Balázs szerint ha a traktorpiacon komfortban meg is ütnének hasonló minőséget más gyártók típusai, a fogyasztásban biztosan nem. A Fendt-ek fokozatmentes váltói ugyanis nagyon hatékonnyá teszik a gépek működtetését. Azaz egy 180 lóerős traktor nem 160 lóerőt ad le, hanem ténylegesen annyit, ahány lóerős. Jó az ár-érték arányuk is. Egy első híd rugózás például a Fendtnél az alapfelszereltséghez tartozik, más gyártóknál ez több ezer eurós extra kivitelnek számít. Említik a hidraulika szabályozót is, ami más gyártónál egyáltalán nem vagy jelentős pluszköltséggel szereltethető csak be. Amennyivel olcsóbbaknak számítanak tehát más típusok alapgépei, annyival akacsonyabb is a felszereltségük. A Fendtnél pedig már egy alapgép is magas felszereltséggel készül. „Néztünk más gyártóknál ugyanolyan felszereltséggel, mint ami a Fendtnél megvan és azok lényegesen drágábbak lettek volna a Fendtnél. A különbségek pedig lényegesek voltak. Mi saját magunk traktorozunk, ezért nekünk ez lényeges” – magyarázza Kozicz Attila.

Apa és fia együtt gazdálkodnak, de mégis külön. A növénytermesztés célja kifejezetten a takarmánynak való megtermelése. „Két éve arra álltunk rá, hogy nem termelünk ipari növényt, mert volt egy olyan időszak a repcénél és a napraforgónál is, hogy ezek ára piaci alkuk nyomán jelentősen csökkent. Másrészt rá is vagyunk szorítva arra, hogy minél több olyan gabonát termeljünk, amit fel tudunk etetni az állatokkal. Kell is készítenünk egy saját takarmánytárolót és beszereznünk egy keverőkocsit, ez azonban még csak terv. Egyelőre betároljuk a gabonánkat a Mocsai Búzakalász Szövetkezethez, ők tárolnak és kevernek takarmányt számunkra – saját alapanyagból” – foglalja össze a helyzetet a gazdálkodó.

Mint mondja, mindent odaszállítanak a szövetkezethez, ami a táphoz kell – a gabona mellett a szóját, a koncentrátumot is –, s a premix forgalmazóval közösen állítják össze a receptúrát. Ennek alapján keverik be számukra a tápot, amit aztán kiszállítanak a kisigmándi telepre. A malacot vásárolják, jelenleg Orosházáról, de egy dán tulajdonú telepről. Koziczék tagjai a kifejezetten sertés termékpályára szakosodott tatabányai, Söptéri Mezőgazdasági Szövetkezetnek. Ebbe több, kisebb-nagyobb cég is beletartozik, együtt körülbelül 40-50 ezer hízót értékesítenek évente. A kisigmándi gazdaság tehát mintegy 10 százalékát adja a szövetkezet forgalmának. „A szövetkezetnek alapítói is vagyunk, az összefogásnak számtalan előnye van, a nagyobb mennyiséggel például jobb alkupozícióban vagyunk az értékesítés során.”

Apa és fia mindketten tagjai az Agrya Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének, amelybe Kozicz Attila – mint mondja – még 40 éves kora előtt lépett be. A szövetség számos nemzetközi kapcsolatot hozott a kisigmándi gazdáknak. „Az Agrya nagyon jól szervezett, sok külföldi volt látogatóban nálunk is a fiatal gazdák szervezésében. Vannak látogatók, akikkel később telefonon is tartjuk a kapcsolatot, ilyen például egy szlovákai fiatalember, az ottani fiatal gazdák szervezetének alapító tagja, Csicsay Péter – mondja Kozicz Attila. Nem csak hozzájuk jöttek vendégségbe, Kozicz Balázs is utazott külföldre, mint fiatal gazda. Bécsben például megismerkedett egy olyan francia fiatal gazdával, aki később bekerült a mezőgazdasági minisztériumba, ahol kezdetben látszott a kezén, hogy nem is olyan rég még a gépét szerelte otthon. A külföldi szálak nem csak tapasztalatokat, eszmecserét jelentenek Kozicz Attiláéknak, hanem üzletet is. Az előző turnus hízóiból például három kamionnal vittek Szlovákiába, eggyel Horvátországba.

Kozicz Balázs a tatai Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola után (ezt végezte el édesapja is) ugyanott két év alatt mezőgazdasági technikus képesítést is szerzett. Ezt követően Mosonmagyaróváron, a Nyugat-magyarországi Egyetem mezőgazdasági mérnöki szakán végezte el a BSc képzést, éppen államvizsga előtt áll. „Ökológiai gazdálkodási szakirányon végeztem, de az államvizsga után folytatni kívánom a tanulást. Vagy elvégzem szintén BSc képzésként az élelmiszer minőségbiztosító vagy MSc képzésként egy másik szakirányt” – mondja Balázs. A fiatalember elmondása szerint a tatai képzés előnyét az ötödik, hatodik évben kezdte igazán érezni. Az ottani elméletet a kisigmándi gyakorlati tapasztalatokkal sikerült ötvözni, így nem érezte nehéznek a hat egyetemi félévet. A mosonmagyaróvári időszak új szemléletet adott és további szakmai kapcsolatokat – mondja Balázs.

Kozicz Attila a piacról szólva felhívja a figyelmet arra, hogy miközben a takarmánygabona árak – kukorica, árpa – 70-80 százalékkal nőttek a múlt évihez képest, s a kész táp is 35 százalékkal, a gázolaj pedig 11,5 százalékkal drágult egy év alatt, a sertéshús ára stagnált. A riport készítésekor az euró árfolyamának függvényében 337-342 forint volt a sertés kilogrammonkénti ára. A sertéstartást ugyanakkor a jelenlegi átvételi árak nem teszik nyereségessé, annak ellenére, hogy Kisigmándon az átlagosnál hatékonyabban dolgoznak. „Ez az ár magát a modern technológiával, jó hízóalapanyaggal, saját földdel és gépekkel végzett tevékenységet is mínuszba viszi, és ezért elgondolkodtató folyamat a mostani. Hiszen mi már eljutottunk egy fejlettségi szintre, aki még nem jutott el idáig, később kezdte a sertéstartást, annak még a miénknél is nagyobb vesztesége származik most a hizlalásból. Amennyiben a helyzet így marad, hosszabb távon nem szabad feletetni az állatokkal a megtermelt takarmánygabonánkat, inkább érdemesebb lesz eladni. Sokkal jobban lehet ugyanis járni így, mint plusz munkát, a sertéstartást is vállalva mínuszos tevékenységet végezni.”
Kozicz Attila és Balázs álma ugyanakkor nem ez, hanem egy igazi mintagazdaság kialakítása, amiben a „termőföldtől az asztalig” folyamatábra minden lényegi eleme megtalálható. „Ez az önellátási lánc, a takarmány megtermelésével, keverésével, a sertés meghizlalásával, levágásával és eladásával együtt tökéletesen működik a németeknél, az olaszoknál. Nálunk, Magyarországon azonban a jogszabályok még a nyugati normáknál is szigorúbbak, ez tehát a jövő” – mondja a kisigmándi gazdálkodó.

Pedig a termelési folyamat végigkísérése gazdálkodói, egyszersmind fogyasztói szemmel egyáltalán nem elhanyagolható szempont. Kozicz Balázs felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon vannak olyan sertéstartók, külföldről Magyarországra telepedettek, ráadásul nem is kevesen, akik nem csak gabonával, illetve táppal takarmányoznak. „Mi valódi sertéshúst állítunk elő, de vannak, akik feletetik az állataikkal az élelmiszeripari melléktermékeket, selejtes termékeket és lejárt szavatosságú élelmiszereket is. Meghízik így is a sertés, eléri a vágósúlyt, de nem lesz jó a húsa, vizes lesz. Olyan ez, mintha a disznók gyorsétkezdébe járnának, miközben kaphatnának gabonából készült takarmányt is. A minőségre adó vágóhidak, feldolgozók már egyre szkeptikusabbak emiatt, mert a rosszabb minőségű húsból nem lehet jó minőségű szalámit készíteni, illetve sok rajta a veszteség.”

Hogy miért éri meg külföldi sertéstartónak Magyarországon szerencsét próbálni? Kozicz Attila szerint azért, mert a dán vagy holland gazdálkodók például az ottani, a trágya miatt elhasználódott földek kímélése miatt külön támogatást is kapnak, ha áthelyezik tevékenységüket máshová. „Beszéltem olyan szlovák termelőkkel, akik azt mondták, a náluk dolgozó dán sertéstartó olyan mértékben kap támogatást, hogy ha a hízó egy kilogrammjának ára 300 forint is, a külföldieknek még 200 forintért is érdemes eladniuk a meghizlalt állataikat. Ez ártorzító hatás, ez ellen az Európai Unióban kellene fellépni” – magyarázza a gazdálkodó.

A jó minőségű magyar sertést mindenesetre keresik az országhatárokon kívül – Szlovákiában, Horvátországban, Oroszországban –, s természetesen Magyarországon is. A kisigmándi gazdaságból kikerülő hízók csaknem fele legutóbb is külföldre került, más kérdés, hogy ugyanezekből az országokból hozzák be Magyarországra a sertéshúst, illetve a félsertést. Az a helyzet is agrárrendtartási rendezésért kiált ugyanis – hívja fel a figyelmet Kozicz Attila –, hogy a vágóhidak először a hozzájuk földrajzilag közelálló termelőktől próbálják nyomott áron beszerezni az alapanyagot, ha ez nem sikerül, akkor távolabbról, ha onnét sem, akkor behozzák külföldről. Ugyanígy külföldről, viszonylag olcsóbban hozza be az alapanyagot a feldolgozó, ha az euró gyengül, ezzel persze le lehet nyomni a belföldi árakat. Erősebb euró esetén ugyanakkor belföldön érdemesebb a vágóhídnak sertést beszereznie. „A piacot előre kiszámítani ma már nem lehet. Az euró ingadozása olyan mértékben befolyásolja a húsbehozatalt, hogy az előre nem tervezhető. A húsipari cégek gyorsan reagálnak a devizapiaci változásokra, sőt, ezek hatását – a változás irányát időnként megszimatolva – már előre is érvényesíteni próbálják az árakban.

A kisigmándi gazdaságba ezért következő fejlesztésként egy kisebb feldolgozóüzemet terveznek, „hogy a kör bezáruljon” – fogalmaz Kozicz Balázs. A magyarországi előírások miatt nem konkrétan a telepen, de a közelében. „A piac igényli a minőségi árut. Mi az egész termékskálánkon igazolni tudjuk majd termékeink magas minőségét, a gabonától egészen a feldolgozott húsárukig, azaz ténylegesen a szántóföldtől az asztalig.”

Írta: Tóth László Levente
Fotó: Ferenczy Dávid

Megjelent az Axiál Híradóban