Bács-Kiskunban itt-ott az egész termést elvitte a fagy
Farkas Zoltán tájékoztatása szerint a gazdák minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megvédjék gyümölcsöseiket, ám a helyenként talajszint felett 2,5-3 méter magasan húzódó fagyhatár és a mínusz 4 Celsius fokot elérő hajnali hőmérsékletek ellen már a permetezés, illetve a füstölés sem segített. A megyében május 5-én és 6-án tapasztalt fagyok Kiskunfélegyházától Kecskeméten át Kunszentmiklósig nagy területeket érintettek, és már az előzetes becslések alapján is jelentős veszteségeket okoztak a meggy-, alma-, szilva- és szőlőültetvényekben tette hozzá a szakember. Jelezte: pillanatnyilag is tart a károk felmérése, emellett folyamatosan érkeznek a gazdálkodók kárbejelentései. Annyi már most is látszik, hogy akadnak helyek, ahol az idei termés szinte teljesen elfagyott. Ráadásul ahol nem süllyedt 0 fok alá a hőmérséklet, ott is „megfáztak” a terméskezdemények, ezért intenzívebb gyümölcsritkulásra lehet számítani fogalmazott a vezető, aki úgy vélte: a helyzet különösen azért szegte kedvét a termelőknek, mert a gyümölcsösök egyébként jól teleltek, a hideg évszakban keletkezett fagykárok mértéke nem volt számottevő. Bács-Kiskun megyében viszont a mostani fagyok után az idei sokak számára már a harmadik, elemi csapással sújtott esztendő öt éven belül – húzta alá. Farkas Zoltán kitért arra is, hogy a szántóföldi növénykultúrák közül várhatóan a burgonya ugyancsak megsínyli majd a hideget. A gumók csírái sok helyen valószínűleg elfagytak. S bár ez a növények életképességét nem veszélyezteti, ám az új csírák képződése visszaveti a burgonya fejlődését, és legalább két hetes késést idéz elő a termés betakarításában fogalmazott.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.