Elkészült a Bodri Pincészet új borospincéje
A napokban szerkezetkész állapotban átadott épület egy nettó 730 millió forintos beruházás része, amelynek 50 százaléka az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap támogatása – mondta Bodri István (képünkön) társtulajdonos, a pincészet vezetője. Az összeg nagyobb részét, 500 millió forintot az építkezésre fordítottak, 230 millió forintból technológiai fejlesztést hajtanak végre – tette hozzá. A véglegesen a jövő év közepére elkészülő létesítményben fehér- és rozéborok készítésére alkalmas acéltartályokat, palackozó gépsort, számítógép-vezérlésű hűtőrendszert helyeznek üzembe. A szekszárdi borász megjegyezte: a közel 1800 négyzetméteres épület ismerete szerint az ország legnagyobb új építésű pincéje. A beruházásnak köszönhetően az eddigi 100-120 ezer palack helyett 150 ezer palack bort állíthatnak elő, az új pince lehetőséget ad arra, hogy egy helyen végezzék a feldolgozást, palackozást és tárolást. Bodri István beszámolt arról, hogy a pincészet két másik beruházása is folyamatban van. Mintegy 180 millió forintos ráfordítással – 70 százalékos európai uniós támogatás mellett – meliorációt hajtottak végre. A pincéhez tartozó 25 hektárnyi szőlőterületen 3,5 kilométernyi vízelvezető épült, többek közt ennek is betudható, hogy az idei terméskiesés nem volt nagyobb húsz százaléknál. Egy másik uniós támogatás révén, 200 millió forintos beruházás keretében borbíráló központot építenek, amely szakmai rendezvényeknek ad helyet. A 10 százalékban fehér és 90 százalékban vörös szőlőfajtákat termesztő Bodri Pince borait túlnyomó többségben hazai piacon értékesíti, a mennyiség öt százaléka talál gazdára külpiacokon. A technológia jellemzője a terméskorlátozás: a prémium minőségű borok esetében tőkénként egy, a többi kategóriában két-három kilogramm szőlőből készítenek bort. A fele részben a Bodri család tulajdonában lévő társaság 2010-ben várhatóan mintegy százmillió forintos árbevételt ér el, ami 2011-ben az előállított mennyiségnek köszönhetően minden bizonnyal nőni fog – mondta Bodri István.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.