Hat települést és értékes földeket véd a Mezőtúr térségében elkészült csatornafejlesztés

Horváth Béla elmondta: a beruházás a Nagykunsági főcsatorna mellettes területeinek vízrendezése című projekt keretében bő fél év alatt valósult meg az Észak-alföldi Operatív Program részeként, mintegy 360 millió forint uniós támogatásból.A fejlesztésre azért volt szükség, mert az érintett csatorna-mellékágak eliszaposodtak, romlott vízelvezető képességük. Emiatt 1999 és 2000 telén, valamint 2006 januárjában a belvíz a terület mintegy 30 százalékát öntötte el, közel 11 ezer embert fenyegetett a környező településeken.A közelmúltban lezárult munkálatok első üteme 2010-re készült el, így a minden idők második legcsapadékosabb évében már kezelhető mederben” maradt a probléma – fogalmazott a helyettes vezető.A KÖTIVÍZIG munkatársai az elmúlt hónapokban cserjeirtást, a vízi növényzet eltávolítását és mederkotrást végeztek mintegy 80 kilométer hosszon, valamint több mint tíz műtárgyat korszerűsítettek, illetve négy újat alakítottak ki.Az átfogó, a belvízvédelem mellett a mezőgazdaság és a természetvédelem szempontjait egységes rendszerként kezelő beruházás csökkenti a csatornarendszer szerves anyag terhelését. Növelhető a helyben tartott víz mennyisége, térben és időben kiegyenlítettebb vízjárási viszonyok jönnek létre – hangsúlyozta Horváth Béla.Ezáltal a Jász-Nagykun-Szolnok megyében értékesnek számító, hektáronként 34-36 aranykoronás helyi földeken javulnak a mezőgazdasági termelés körülményei.Kuncsorba térségében például a Nagykunsági főcsatorna bal oldalán nincs kiépített csatornarendszer. A szivárgó vizek gravitációs elvezetésével azonban mostantól lehetőség nyílik az öntözés fejlesztésére, miközben javulnak a vízi életformák és a területre jellemző ökoszisztémák életfeltételei is – tette hozzá az igazgatóhelyettes.Emlékeztetett: a térség települései – Kuncsorba, Kétpó, Mezőhék, Mesterszállás, Örményes és Bartapuszta – folyamatosan építik ki belterületi csapadékvíz-elvezető rendszereiket.A belvizek biztonságos kezelése azonban csak a mostani kapacitásfejlesztéssel vált megoldhatóvá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.