Izraelben a mezőgazdaság a nemzeti büszkeség mércéje
A legmagasabb színvonalú tudományos kutatásokra, a technológia folyamatos fejlesztésére, a természeti erőforrások, így a talaj és a víz lehető legtakarékosabb használatára és az állam kiterjedt szerepvállalása a gazdák támogatásában. A mezőgazdaság a nemzeti önazonosság, a nemzeti büszkeség része és egyáltalán nem tekintik másodlagos gazdasági ágazatnak az ipari és a szolgáltató szektorhoz képest. A gazdák rendkívül magasan képzettek, a legfejlettebb mezőgazdasági technológiát alkalmazzák és ennek eredményeként kiváló minőségű, nagy hozzáadott értékkel rendelkező friss és feldolgozott élelmiszert állítanak elő, amelyet nagyrészt Európába és Oroszországba exportálnak. Erről Tabajdi Csaba, az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságának tagja beszélt, az izraeli Ein Gediben található farmok és az ottani állami mezőgazdasági kutatóintézetnél tett látogatását követően. Az EP képviselő kiemelte: túl a gazdák önszerveződésén, önkéntes szövetkezésén az állam kiterjedt szakképzési és technológiai támogatást nyújt. Az állami kutatási központokban hatvan éve folynak kutatások, hogy miként érhető el a legmagasabb hozam a lehető legtakarékosabb módon. Folyamatosan fejlesztik a biogazdálkodást, így a műtrágya és vegyszermentes mezőgazdasági módszereket. Az állam a kutatási eredményeket évi 6-7 alkalommal személyes konzultációk és bemutatók keretében, illetve elektronikus kommunikációs csatornán osztja meg a gazdákkal, akik ingyenesen kapják a szolgáltatást. „A termelés sivatagi körülmények között, homokos talajon, számítógép által vezérelt csepegtető öntözéssel, a termőhely sajátos talajviszonyához alakított és egyedileg adagolt tápanyagokkal zajlik. A zöldség-gyümölcs gazdaságokban hat hónapon át zajlik a betakarítás, egy holdnyi területről (körülbelül 0,4 hektár) mintegy 50 tonna paprikát takarítanak be az izraeli gazdák” – mondta Tabajdi Csaba. „Mindez csak úgy volt megvalósítható és fenntartható a XXI. századi gazdasági környezetben, hogy a mezőgazdaság központi szerepet foglal el az izraeli nemzeti öntudatban, az ország gazdaságpolitikájában” – mondta. Simon Perez államfő, az Izraelbe látogató európai politikusoknak tartott beszédében kiemelten szólt a mezőgazdaságról és hangsúlyozta, hogy a sikerek alapját képező mezőgazdasági technológiát Izrael kész megosztani szomszédjaival és az európai országokkal. Az együttműködés Magyarország számára is számos előnnyel járhatna, így a csepegtető öntözéses rendszerrel és a talajszerkezet javításával, jelentősen javítani lehetne a mezőgazdasági feltételeket a Duna-Tisza közén található Homokhátságon. A technológiai fejlesztésekkel és a mezőgazdasági tudás átvételével gazdaságosabbá lehetne tenni a zöldség-gyümölcstermelést, továbbá érdemes lenne Magyarországnak tanulmányoznia a mezőgazdasági kutatások rendszerét, a tudásmegosztásának gyakorlatát, az állam ilyen irányú szolgáltató szerepét.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.