Járványügyben hatékonyabbnak kell lenni

Állapították meg az uniós tagországok mezőgazdasági minisztereinek brüsszeli találkozóján.A résztvevők az ülésen egyebek között a németországi járvány tanulságait igyekeztek levonni. Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy az EU első félévben soros magyar elnöksége a maga részéről mindent megtett a megfelelő uniós reakció előmozdítása érdekében. Az agrárminiszteri tanács már a magyar elnökség alatt több ízben foglalkozott ezzel a kérdéssel – emlékeztetett. A most levont tanulságok közé tartozik a veszélytelen termékek reklámozásának gyorsítása is, valamint az, hogy az importáruk árának szabályozására dolgozzanak ki hatékonyabb módszereket. A brüsszeli találkozón foglalkoztak a miniszterek az úgynevezett biomassza (növényrészek, termés, melléktermékek, növényi és állati hulladékok összességének) energetikai célú hasznosításával is. Czerván György felszólalásban leszögezte, hogy nem egyszerűen energetikai kérdésről van szó, mivel “a biomassza a vidék multifunkcionális fejlesztésének az egyik eszköze, a vidéki térségek egyik kitörési pontja is lehet”. A szabályozás átalakítása során fontos cél, hogy “a mezőgazdasági és erdőgazdasági szektor, a vidéki szereplők a biomassza energetikai hasznosításának egyértelmű haszonélvezői legyenek, az energiatermelésben elérhető üzleti előnyök nagyobb hányada realizálódjon a jövedelmükben” – emlékeztetett. Fontosnak tartotta, hogy a biomassza “lehetőség szerint a keletkezési helyhez közel kerüljön felhasználásra”. “Előállítása, összegyűjtése során a hosszú távú fenntarthatóság, a környezet és természetvédelmi szempontok érvényesítése kiemelten fontos, mivel csak így biztosítható a környezeti értékeink megőrzése” – tette hozzá. Jelezte az államtitkár azt is, hogy gazdasági, környezetvédelmi és éghajlati szempontból Magyarország nem támogatja a biomassza importját unión kívüli országokból. Erre szerinte szigorú szabályozást kell kidolgozni. Szó volt a találkozón az uniós támogatások kiegészítésére szolgáló nemzeti források alakulásával kapcsolatos, kizárólag a jövő évet érintő problémáról. Az újonnan csatlakozott országok egy részénél ugyanis a jövő évi átmeneti rendszer a jelenlegi brüsszeli tervek szerint a források csökkenéséhez vezethetne, ezért több tagállam, köztük Magyarország változtatást szeretne elérni a számítási módszeren. Czerván György elmondta, hogy a magyar tárca e hónap elején nyújtott be egy újabb javaslatot az átmeneti rendszer értelmezésére. Jelezte, hogy a mostani találkozón az Európai Bizottság képviselője új munkaanyag elkészítését jelentette be, és a tartalmát illetően “biztató” változásokat jelzett előre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.