Monthly Archives: július 2010
A 23. takarék is belépett a TakarékPontba
A TakarékPont együttműködés a takarékszövetkezetek minden eddiginél szorosabb innovatív együttműködése. A benne részt vevő takarékok immár a teljes szektor mérlegfőösszegé
A gabona hetven százalékát learatták Borsodban
Görcsös Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) megyei vezetője azt mondta: a gazdák helyzetét nemcsak a rendkívüli időjárási körülmények n
Haladékot kapott Magyarország a megújuló energiára
Az eredeti határidő 2010. június 30. volt. A programnak azt kell tartalmaznia, hogy Magyarország miként akarja elérni a számára 2020-ra előírt 13 százalékos megújuló energiaforrás arán
Nem lesz vízgazdálkodási hozzájárulás
A jogszabály módosítás nyomán a vízgazdálkodási társulások a jövőben nem szedhetnek a termelőktől járulékot. Eddig a gazdáknak sok bosszúságot okozott, hogy hozzájárulás
Eltűnnek a méhek Amerikában
Az agrárgazdaságban fontos szerepet játszó állatok visszaszorulása riasztó méretű, és a tudósok még mindig csak találgatnak az okokat illetően. A Pennsylvaniai Egyetem egy friss
Egész Európában drágulhat a liszt és a takarmány
A kereskedők úgy látják, hogy a drágulás valószínűleg nem lesz tartós, mert jelentősek a gabonakészletek. Európában 25 százalék körüli mértékben emelkedett a gabonafélék
Megszületett a Nemzeti Földalapkezelőről szóló törvény
A VM tájékoztatása szerint a kormány a Nemzeti Földalap létrehozásával megteremti a közcélú földkészlet-gazdálkodás feltételeit, földhöz juttatja a fiatal gazdákat. A jogsza
Gyenge volt a málnatermés Nógrádban
Ilyen visszaesés még nem volt a termésben két egymást követő évben, hiszen a tavalyi 420 tonna után idén úgy takarítottak be 220 tonnányit, hogy még a termőterületet is növelték – mo
Termelőtől a menzára
A bonyolult eljárási rend és jogalkalmazás miatt a kistermelők, a mikro-, kis- és középvállalkozások nagyobb társaiknál nehezebben tudtak indulni a közbeszerzési eljárásokban. Az új j
Négymillió tonna gabonát már learattak Magyarországon
A legújabb aratási adatok szerint eddig összesen 1.204.977 hektár területről – az összes betakarítandó terület, 1.791.306 hektár 67 százalékáról – 4.045.037 tonna gabonát takarítottak
Megjelentek az EU kutatási keretprogramjának új pályázatai
Az Európai Unió 6,4 milliárd eurót fordít 2011-ben kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására, ez 12 százalékkal magasabb a 2010-es, és 30 százalékkal több a 2
Olcsóbb lehet az arabica
A szakértők az arabica év végi árát 1,51 dollárra várják fontonként (1 font=45,36 dekagramm) az Intercontinental Exchange (ICE) New York-i jegyzésében, a jelenlegi mintegy 1,60 dollárral
Miskolc district heating company inaugurates HUF 500m biogas plant
European Union funding covered about HUF 200m of the cost of the plant. The plant will heat more than 300 flats in a housing estate in the city. It will also generate electricity.
Biogázt használnak fűtésre és áramtermelésre Miskolcon
Miskolcon, a Bogáncs utcai hulladéklerakó mintegy 22 hektáros területén 5 millió tonna kommunális hulladékot helyeztek el az elmúlt évtizedekben, a telepet 2006-ban történt bezárást kö
Nagyobb a Coca Cola nyeresége
Az üdítőitalokat gyártó amerikai társaság szerdai gyorsjelentése szerint a nyereség 2,37 milliárd dollár volt az április-júniusi időszakban az egy évvel korábbi 2,04 milliárd
Michel Barnier Fazekas Sándorral tárgyalt
A vidékfejlesztési tárca rájékoztatása szerint a vidékfejlesztési miniszter a tárgyaláson hangsúlyozta azt is, hogy a földmoratórium rendkívül fontos politikai kérdés Magyarország sz