Monthly Archives: december 2014

Jakab: gazdairányítással működik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Minden feltétel adott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) professzionális működéséhez, most történt meg igazán, hogy gazdák irányítják, pedig a feladatok növekedtek – jelentette ki Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke a NAK Pest megyei és fővárosi szervezetének küldöttgyűlésén. Jakab István a kamarai törvény küszöbön álló módosításával kapcsolatban – melynek egyik előterjesztője – megjegyezte: értékelték a másfél év tapasztalatait, a módosítás elsősorban a tagsággal kapcsolatos területet érinti, és mintegy 40 pontban változtat, így például a tagdíjfizetéssel, a tanácsadással, az államtól átvett feladatok finanszírozásával, rendezésével összefüggésben. 

Waberer’s buys 120 Mercedes-Benz lorries

Hungarian road haulage company Waberer’s International signed an agreement to buy 120 Mercedes-Benz tractors, president and CEO Gyorgy Waberer said.

A magyar halászati ágazat fejlesztésére több uniós forrás jut

A magyar halászati ágazat fejlesztésére 12 százalékkal több forrás jut az Európai Unió jelenlegi költségvetési időszakában, mint az előzőben – mondta a Magyar Akvakultúra Szövetség (MASZ) elnöke. Váradi László a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségével (MAHAL) közösen tartott sajtóértekezleten ismertette: a magyar halászati ágazat 2020-ig összesen 39,1 millió euró uniós támogatást kap. 

Tax office head Vida files suit against US charge d’affaires

Head of the tax authority Ildiko Vida has filed a complaint and a lawsuit against Andre Goodfriend, charge d’affaires at the United States embassy in Budapest, the tax authority NAV’s lawyer, Barnabas Futo, told. The complaint was filed with the Central Investigating Chief Prosecutor’s Office on the ground of „public defamation causing serious damage”, Mr Futo said. 

Hungarian Natl Trading House opens offices in Botswana and South Africa

The Hungarian National Trading House (MNKH) said it opened an office in Gaborone, Botswana and in Pretoria, South Africa.

Magyar kereskedőház nyílt Botswanában és a Dél-afrikai Köztársaságban

A Magyar Nemzeti Kereskedőház megnyitotta legújabb képviseleteit Gaborone-ban, Botswanában és Pretoriában, a Dél-afrikai Köztársaságban, így összesen már négy afrikai piac nyílt meg a magyar exportőrök előtt.

UniCredit does not intend to leave Hungary

Italy’s UniCredit Bank has no intention to leave Hungary, Gianni Franco Papa, Deputy CEO of UniCredit Bank Austria, and head of CEE Banking said in a written statement.

Hungary stays in 47th in Transparency International ranking

Hungary remained in 47th place on Transparency International’s 2014 Corruption Perceptions Index ranking, TI said.

A múlt évihez hasonló forgalomra számítanak az édesiparban

A magyar édességpiac forgalma tavaly kicsit több mint 180 milliárd forint volt, ehhez hasonló összegre számítanak az idén is az iparági szereplők – közölte Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke.

Kozgep wins HUF 3.3bn contract to expand Csepel port

Hungarian construction company Kozgep has won a contract from fully state-owned MAHART-Szabadkikoto to expand the Csepel port in Budapest, the official public procurement gazette reported.

Több mint 3 milliárd forintból bővítik a Csepeli Szabadkikötőt

Nettó 3 milliárd 314 milliárd forintért a KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. bővítheti a Csepeli Szabadkikötőt a Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredmény szerint. A MAHART-Szabadkikötő Zrt. által kiírt nyílt közbeszerzést – a két ajánlattevő közül – az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő társaság nyerte. Az értékelési kritériumok között túlsúlyos volt a vállalási ár.

Leálltak az őszi búza vetésével Békésben

Leálltak a termelők az őszi búza vetésével Békés megyében. A rendkívül csapadékos időjárás miatt a tervezett 106 ezer hektár vetésterületnek mintegy 5-7 százaléka maradt vetetlen – tájékoztatott a Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetség titkára.

Húsz százalékkal csökkennek az átutalási díjak

A Bankközi Klíringrendszer (BKR) tagjainak 2015. január 1-jétől 20 százalékkal kevesebb díjat kell fizetniük a BKR-ben elszámolt valamennyi átutalás után – közölte a Giro Elszámolásforgalmi Zrt.

Monetary Council holds non-rate-setting meeting

The Monetary Council of the National Bank of Hungary (NBH) held a non-rate-setting meeting.

Colleen Bell appointed US ambassador to Hungary

The United States Senate on Tuesday voted to approve the television producer Colleen Bradley Bell’s appointment as US ambassador to Hungary. The appointment was approved in a vote of 52 to 42.