Nincs napirenden az alaptörvény módosítása
Nem nyújtotta be az előterjesztő, így nem került a napirendre a Magyarország Alaptörvényének harmadik módisításáról szóló törvényjavaslat, amely többek közt tartalmazta volna az új földtörvénnyel összefüggő változtatásokat is.
Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén ugyanakkor tárgyalták az egyes agrár tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat. Ezek közül az ellenzéki képviselői indítványok nem kaptak többséget, míg a kormányoldali javaslatokat támogatta a szaktárca és a bizottsági tagok többsége is. A módosító javaslatok között egyebek mellett volt olyan – ez Győrffy Balázs (Fidesz) és Jakab István (Fidesz) indítványa, amely a – vis maior ügyeket kívánta rendezni, hogy a termelők ne legyenek a továbbiakban kiszolgáltatva a nagykereskedői szerződéseknek, ha azt rajtuk kívül álló ok miatt nem tudják teljesíteni. A bizottság által benyújtott módosító javaslatok főként a földtulajdon-szerzést szigorítanák az uniós tagállamok polgárai számára, illetve a földhasználati nyilvántartás szabályait pontosítanák, valamint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) jogosítványait kívánták kiterjeszteni. Ez utóbbi esetben a testület úgy döntött, hogy az agrárkörnyezet-gazdálkodási szerződések körüli anomáliák miatt, azok tisztázásáig, erről a kérdéskörről nem tárgyal. Jóváhagyta viszont, hogy a tejágazatban a szakmaközi szervezet – egy idevonatkozó uniós rendelkezés szerint – egyszerűbben kaphassa meg a szakmaközi elismerést működéséhez.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.