Nagyobb bírság a pirotechnikai szabályszegőknek

Nagyobb bírságra számíthatnak a pirotechnikai szabályokat megszegők, a már áprilistól hatályos új szabálysértési értékhatárok alapján ugyanis egyharmaddal magasabb összegű, 150 ezer forintos bírság is szabható rájuk.

Cserényi József alezredes, az ORFK igazgatásrendészeti főosztályának munkatársa utalt arra, hogy a múlt év szeptembere óta hatályos új pirotechnikai kormányrendeletben európai uniós irányelvet ültettek át a hazai szabályozásba.  Ez alapján négy osztályba sorolták a pirotechnikai termékeket, az első- és második osztályba tartozóak kis hatóanyag tartalmúak és év közben is felhasználhatóak. Az első csoportba tartoznak például a születésnapi gyertyák, a másodikba egy családi pikniken, szabad téren használható, kisebb hatóanyag tartalmúak, a negyedik csoportba pedig olyanok, amelyeket kizárólag szakképzett pirotechnikus használhat. A harmadik pirotechnikai osztályba a december 28. és január 1 között megvásárolható, december 31-én 18 órától január 1. reggel 6 óráig felhasználható termékek tartoznak.

Az alezredes az ilyen termékek vásárlóinak figyelmét arra hívta fel, nézzék meg, hogy az árut ellátták-e címkével. A forgalmazónak ugyanis magyar nyelvű, jól olvasható címkével kell illetnie a terméket, és azon szerepelnie kell a gyártó, illetve az importőr adatainak, a termék nevének, típusának, pirotechnikai osztályának, és úgynevezett tanúsítási regisztrációs számának. Ez egy hosszú számsor, a végén évszámmal, amely a tanúsítás évét jelenti. A terméket a forgalmazónak úgynevezett CE-jelzéssel is el kell látnia, amely alatt négyjegyű számnak kell lennie.

Szintén szerepelnie kell a terméken a hatóanyag-tartalomnak, a gyártási vagy forgalmazási engedély számának, továbbá a felhasználhatóság idejének. A termékhez közérthető használati és kezelési útmutatót is mellékelni kell, továbbá baleset- és egészségvédelmi figyelmeztetést is kell csatolni ahhoz.

Cserényi József kitért arra, hogy az egész évben felhasználható 1-es és 2-es pirotechnikai osztályba sorolható termékekből 1-1 kilogramm hatóanyagtartalmú eszközt tárolhat valaki lakóépületben, ehhez a mostani időszakban további 3 kilogramm, 3. osztályba sorolt termék adható. Tehát összességében 5 kilogramm hatóanyag tartalmú pirotechnikai eszköz használható legálisan.

A tárolással összefüggésben az alezredes arra figyelmeztetett, hogy bármilyen „barátságos” is ezeknek a termékeknek a csomagolása, „ez egy veszélyes üzem”. Hangsúlyozta: tűzveszélyes anyagokkal nem szabad együtt tárolni e termékeket, ez alól nem kivétel a használatban levő garázs sem. El nem zárt terméket felügyelet nélkül hagyni tilos, tetőtérben, alagsorban, pincében nem szabad ezeket tárolni. Az elnedvesedett és utána kiszáradt, illetve sérült terméket a többitől el kell különíteni, a hibás terméket felhasználni tilos, azt a vásárlás helyére vissza kell vinni.

Tavaly 275 ember ellen tettek feljelentést pirotechnikai termékekkel való szabálytalanság miatt, közülük 216-ot marasztaltak el, tőlük mintegy 3 millió forint bírság folyt be az államkasszába. Idén áprilisig, a szabálysértési értékhatár változásáig 131 feljelentés történt, 112 embert marasztaltak el, az ő bírságuk összesen másfél millió forintot tett ki.

Cserényi József hangsúlyozta: a jellemzően látványelem nélküli, elsődlegesen hanghatással járó petárdákat nem szabad használni, petárdázni 2005 óta tilos.

Az alezredes figyelmeztetett: csak működési engedéllyel rendelkező forgalmazótól vásároljanak az emberek pirotechnikai terméket, és amit nem használnak fel, január 5-ig vigyék vissza a forgalmazóhoz, aki azt köteles térítésmentesen visszavenni. Felhívta a figyelmet arra is, hogy tilos a pirotechnikai termékek postai, illetve csomagküldő szolgálattal történő értékesítése.

Vélemény, hozzászólás?