Agrármarketing Centrum: 23 magyar élelmiszeripari cég mutatkozik be Dubajban
A világ egyik legnagyobb élelmiszeripari szakkiállításán, a dubaji Gulfoodon 23 magyar vállalkozás mutatkozik be idén – közölte az Agrármarketing Centrum (AMC).A rendezvény magyar résztvevői a közlemény szerint olyan termékkínálatot állítottak össze, amellyel jó eséllyel felkelthetik a beszerzők érdeklődését. Az AMC standján többek között méz, libamáj, gyógytea, olajos magvak, energiaitalok, tejtermékek, fagyasztott zöldségek és gyümölcsök kaptak helyet, több készítmény a legjobb innovatív termékeket díjazó versenyre is benevezett.
A Gulfood a közel-keleti piacokat célzó vállalkozások fontos találkozóhelye, lefedi az Afrikától Indiáig tartó MENA (Middle East and North Africa) térséget. Tavaly 125 ország több mint 5 ezer kiállítója mutatkozott be a csaknem 140 ezer szakmai látogatónak, és a szervezők az idén is azt remélik, hogy a világ legnagyobb élelmiszeripari szakkiállítását rendezhetik meg. A piac fejlődési irányát mutatja, hogy nemrég létrehozták az egészséges, wellness és mentes termékek szektorát, a cukrászati termékkategória pedig kikerült a kiállítás árulistájából.
A kiállításon regisztrációs helyszínnel az Agrármarketing Centrum exportfejlesztési üzletága, a Hungarian Food Business Program is részt vesz, hogy nyilvántartásba vegyék a magyar termékek iránt érdeklődő külföldi beszerzőket. Az adatbázisban jelenleg 219 magyar élelmiszeripari gyártócég több mint kétezer termékkel, 364 külföldi beszerző vállalat és további 129 egyéb felhasználó, jellemzően nagykövetség, főkonzulátus, szakmai szervezet szerepel.
A rendezvény honlapja szerint a 29. Gulfood február 19-23-ig tart, a kiállítók között 10 kategóriában osztanak ki elismeréseket. A hús- és baromfitermékek élmezőnyében magyar résztvevő is van, a Royalpaté Kft. szarvasgombás libamájkészítménye lett kategória legjobb négy termékének egyike – olvasható a legkiválóbb élelmiszerek listájában.