Jogszerű volt az M0 déli szakaszának közbeszerzése

Az M0-ás autóút érintett szakaszára 2009 márciusában írtak ki közbeszerzési pályázatot, amelyre három ajánlat érkezett. Az ajánlatkérő NIF Zrt. a Porr Kft. 28,3 milliárd forintos ajánlatát hirdette ki győztesnek. A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) azonban az eredményhirdetés után megsemmisítette a NIF Zrt. döntését, amelyet az M0 konzorcium, és az ugyancsak pályázó Nemzetközi Vegyépszer Zrt. is megtámadott. A KDB szeptember végén kihirdetett határozata az eredeti döntéssel ellentétben kizárta a közbeszerzési eljárásból a Porr Kft.-t, valamint az ugyancsak pályázó Nemzetközi Vegyépszer Zrt.-t, és az eredetileg kizárt M-0 déli ág II. Konzorciumot nyilvánította győztesnek. A határozatot a Porr Építési Kft. megtámadta, emellett pedig az ügyben az Európai Bizottságtól kért vizsgálatot szeptember végén. A KDB kedden tárgyalta a Porr Kft. kérelmét, és november 30-ig hozhat döntést az ügyben, de a határidő 10 nappal meghosszabbítható. A NIF Zrt. közleményében hangsúlyozza: a teljes eljárást jogszerűen folytatták le, így a jogorvoslati eljárásokban is eleget tettek kötelezettségeiknek, ezért visszautasítanak minden ezzel kapcsolatos negatív megfogalmazást. Az ajánlatkérőt a Közbeszerzési Törvény egy rendelkezése sem jogosítja fel arra, hogy az ajánlatok fenntartásán túl, az ajánlati biztosíték meghosszabbítására is felhívja az ajánlattevőket, így erre nem került sor. Felhívják a figyelmet arra, hogy a KDB előtt folyamatban lévő jogorvoslati eljárásban ez az egyik legfontosabb eldöntendő jogkérdés – olvasható a NIF Zrt. közleményében. 

Vélemény, hozzászólás?