Csökken a génkezelt élelmiszerekkel szembeni bizalmatlanság Belgiumban
A felmérésben megkérdezettek 31 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nem venne meg olyan terméket, amelyről tudja, hogy génjeiben módosított (GM) összetevői is vannak, ugyanakkor 25 százalék azt mondta, hogy ilyen anyagok jelenléte nem befolyásolná vásárlási szándékait, 14 százalék pedig kifejezetten szívesen vásárolna olyan élelmiszert, amelyben vannak génkezelt összetevők. A válaszolók 15 százaléka azt mondta, részben azért vásárol biotermékeket, mert azt feltételezi, hogy abban nincsenek génmódosított összetevők. Tizennyolc százalék pedig úgy nyilatkozott, hogy szerinte az üzletben forgalmazott élelmiszerek nem tartalmaznak ilyen anyagot. A közvélemény-kutatásban szereplők nagy része egyetért abban, hogy a vásárlóknak mindenképpen tudomására kellene hozni, hogy tartalmaz-e génkezelt összetevőt egy-egy termék. Míg azonban 39 százalék úgy véli, hogy akkor kellene jelezni a csomagoláson, ha igen, 38 százalék szerint a GM-mentes árukat kellene megkülönböztetni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.