A Sole-Mizo növeli Mizo márkanevű termékeinek számát
A Bonafarm csoporthoz tartozó Sole-Mizo Zrt. 28 terméke, amely eddig Sole márkanévvel került a boltokba, az ősz folyamán a cég húzó márkája, a Mizo név alá kerül át. Így az ismert márka kínálatába új termékkategóriák kerülnek be, mint például a gyümölcsjoghurtok, a krémfehér sajt vagy a kávétejszín – közölte a társaság. A Sole márka ugyanakkor nem szűnik meg, mivel a cég exportja jelentős mértékben támaszkodik a Sole logóval forgalmazott termékekre. Ezért például több sajtot, kávétejszínt és reggeli italokat – amelyek elsősorban a román, az arab és a balkán országok piacain népszerűek – nem érinti a változás. Szilágyi László, kereskedelmi és marketing igazgató közölte: a cég árbevétele 2010-ben 36,6 milliárd forint volt. Ez az előző évhez képest 2 százalékos visszaesést jelentett, ami elsősorban a 2010-ben jelentősen megnövekedett nyerstej alapanyagár által okozott fogyasztás-csökkenéssel magyarázható. A társaságnál a kivitel jelenlegi részaránya a teljes árbevétel 22 százaléka. A szakember véleménye szerint a nyerstej árának növekedése tovább erősítette a fogyasztás visszaesésének kedvezőtlen folyamatát. Így elképzelhető az árbevétel további csökkenése, de ennek mértékét még nehéz meghatározni. A csökkenő forgalmat termékfejlesztésekkel, illetve az értékesítési munka hatékonyságának további növelésével igyekeznek ellensúlyozni – tette hozzá. A márkák közötti árcsoportosítástól a cég a forgalom növekedését reméli, mivel a Mizo márkanév alatt forgalomba hozott termékeket a fogyasztók nagyobb bizalommal vásárolják a társaság szerint.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.