Növelte adózott eredményét a Budapest Bank
A növekvő eredmény elsősorban a tavalyi félévhez képest 10 milliárd forinttal kisebb céltartalékképzésnek köszönhető – olvasható a beszámolóban. A magyar számviteli szabályok szerint készült, konszolidált, nem auditált beszámoló szerint a bank mérlegfőösszege 5 százalékkal, 886,6 milliárd forintra csökkent. A bankcsoport ügyfelekkel és hitelintézetekkel szembeni követelésállománya 6 százalékkal 675 milliárd forintra, ügyfelekkel és hitelintézetekkel szembeni kötelezettségállománya pedig ugyancsak 6 százalékkal 715 milliárd forintra csökkent. A Budapest Bank nettó árbevétele 44,2 milliárd forintra csökkent a 2010 első féléves 47,2 milliárdról. A hitelpiac dinamikájának lassulása miatt a bank lakossági hitelállománya – a gépjárműhitelekkel együtt – 5,7 százalékkal 468 milliárd forintra, ezen belül a jelzáloghitelek állománya az új kihelyezések növekedése ellenére 2 százalékkal 217 milliárd forintra csökkent az előző év hasonló időszakához képest. Közel ötszörösére, azaz 4 milliárd forintra nőtt ugyanakkor az új jelzáloghitelek volumene 2010 első félévéhez képest. A bank fizetési nehézségekkel küzdő ügyfeleinek továbbra is számos megoldást kínál, például tőkefizetési moratórium, futamidő-hosszabbítás, halasztás, felhalmozott tartozás részletfizetése, devizahitelek esetén forintban fix törlesztőrészlet fizetése – olvasható a közleményben. A Budapest Bank eredményesnek nevezi saját adósvédelmi programját, és megjegyzi: a megoldásokat igénybe vevő ügyfelek döntő többségének sikerült érdemi segítséget nyújtani, akik így képesek határidőre eleget tenni fizetési kötelezettségeiknek. A Budapest Bank Business, a pénzintézet kis- és közepes vállalatokra szakosodott üzletágának eredménye a piaci tendenciákhoz képest javulást mutatott. A kihelyezett vállalati hitelállomány (a lízing üzletág nélkül) 4 százalékkal 219 milliárd forintra nőtt, míg az idei első félévben kihelyezett új lízingállomány 293 százalékkal 7,1 milliárd forintra emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.