A tész-eket is sújtja a válság
Mártonffy Béla rámutatott: a tészek nehéz helyzetben vannak a gazdasági válság miatt, az elmúlt négy-öt évben ugyanis összességében több milliárd forintos infrastruktúra fejlesztéseket hajtotta végre, például hűtőházakat, logisztikai központokat építettek, amelynek során jelentős kölcsönöket vettek fel.
További támogatás kellene
A terméktanács vezetője szerint a tészeknek az agrárkormányzat további támogatására van szükségük ahhoz, hogy a magyar zöldség-gyümölcs ágazat maximálisan kihasználhassa a lehetőségeit, és az uniós piacon is kamatoztatni tudja. A tész-ek tevékenységének előtérbe állítása még azért is fontos Mártonffy Béla szerint, mert ezek a koncentrált termelői szervezetek hathatósan segíthetik az ágazatban a feketegazdaság felszámolását.
Átlátható szervezetek
Az ügyvezető igazgató emlékeztetett arra, hogy ezek a termelői csoportosulások teszik lehetővé, hogy a termelők árujuk értékesítése során ténylegesen partnerei legyenek a tőlük nagy tételben vásárlóknak az áruházláncoknak, nagykereskedőknek. Ezért az európai unió támogatja működésüket, mint kívánatos összefogási formát. A tészek ugyanis átlátható módon – a magyar és az uniós jogszabályoknak megfelelően – végzik tevékenységüket – húzta alá a szakember.
Ötödét adják az ágazat árbevételének
Magyarországon a tész-ek aktív tevékenysége néhány éve kezdődött meg. Azóta ezek a szervezetek az ágazat éves, mintegy 350 milliárd forintos árbevételének hozzávetőlegesen – a tagi árbevétel alapján számolva – 20 százalékát adják. Mártonffy Béla szerint ezt az arányt meg lehetne duplázni rövid időn belül, ehhez azonban a tészek tevékenységének biztonságos finanszírozására van szükség.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.