Biomasszával fűt a balassagyarmati kórház

A 2,5 megawattos fűtőművet és a kazánház épületét hivatalosan szerdán adták át, de már december végétől megindult a biomassza fűtés a 6 ezer négyzetméter alapterületű Dr. Kennesey Albert Kórházban – mondta Kéri László. Hozzátette: tavaszra megépül egy újabb, 4 megawattos fűtőmű is, amely a környező intézmények, így a városi szociális otthon és gyermekotthon, valamint a város harmadának távfűtés-ellátását oldja meg. Az erőművet a hazai faipari és feldolgozó ágazatban begyűjtött vegyes fahulladékkal fűtik.
A balassagyarmati székhelyű Biohő vezetője úgy fogalmazott: az a műszaki előnyük, hogy olyan berendezéssel, technológiával rendelkeznek, amely a legigénytelenebb fűtőanyagot használja fel. A balassagyarmati fejlesztés úgynevezett ESCO beruházásban valósult meg, a Biohő Kft. bankhitellel kiegészített saját pénzből végezte el a beruházást, amelynek költségét fűtési díjban fizeti meg a fenntartó önkormányzat 15 év alatt.
A városi kórház eddig éves szinten 150 millió forintos fűtési díjat fizetett. A számla nem lesz magasabb, mint a korábbi, gázfűtés idején, sőt, a szolgáltató szerződésben vállalta, hogy csökkenti az alapdíjat, ha pályázati pénzt nyer a beruházáshoz.
Kéri László ezzel kapcsolatban elmondta: a KEOP-pályázaton 286 millió forintos támogatást ítélt meg az elbíráló tárcaközi bizottság a Biohő Kft.-nek, a szerződéskötésre még nem került sor. Csach Gábor (Fidesz), Balassagyarmat alpolgármestere elmondta: a kórház fűtésrendszerét legutóbb 1988-ban újították fel, amikor olajról gázfűtésre tért át az intézmény. A veszteséges működés és a rossz műszaki állapot miatt 2004-ben indítottak közbeszerzési eljárást a rekonstrukcióra, de nem érkeztek be megfelelő ajánlatok. Az eljárást 2007 májusában ismételték meg, a kórház 7 ajánlattevővel folytatott tárgyalást, közülük választották ki a Biohő Kft.-t.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.