Célegyenesben az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény végrehajtása, megduplázták a támogatást

Mezõgazdasági idénymunkások a szabolcsi dohányföldekenMegjelent az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény végrehajtási rendelete, amely az öntözési szolgalom alapításának, az öntözési közösségek elismerésének és ellenőrzésének, valamint a környezeti körzeti tervek jóváhagyásának részletszabályait tartalmazza – jelentette be Nagy István agrárminiszter. Az öntözési közösségek elismerésére vonatkozó kérelmek a Nemzeti Földügyi Központhoz nyújthatók be, elektronikus úton.Az öntözési beruházásoknál az jelenti a legfőbb akadályt, hogy az öntözővizet el kell juttatni a beruházó termőföldjére. Ehhez a legtöbb esetben más tulajdonában, illetve használatában lévő földrészleten át kell vezetni a szükséges létesítményeket vagy berendezéseket, amihez a tulajdonos hozzájárulása szükséges – mondta el a miniszter.

Az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény ezért kimondja, hogy az öntözéshez szükséges víz átvezetése érdekében öntözési szolgalom jön létre az érintett idegen ingatlanon. A szolgalom alapján az öntözni szándékozó mezőgazdasági termelő a vízi létesítményt az idegen ingatlanon elhelyezheti és üzemeltetheti, az ehhez szükséges munkákat elvégezheti, illetve az öntözőberendezést átvezetheti.

Ez a gazdálkodási mód nagy beruházási igénnyel és jelentős üzemeltetési költségekkel jár együtt, így nagyobb területen jobban megéri a tevékenységet folytatni, mert csökkennek a fajlagos költségek. Mindezeket figyelembe véve a kormányzat a gazdálkodók együttműködését ösztönzi, ezért az öntözéses gazdálkodásról szóló jogszabály bevezette az öntözési közösségek kategóriáját.

Az öntözési közösségek alapításához és elismeréséhez kérelmet kell benyújtani az öntözési igazgatási szervként is működő Nemzeti Földügyi Központhoz. Az elismert öntözési közösségek jogosulttá válnak speciális támogatási formák igénybevételére, környezeti körzeti terv készítésére, a vízjogi engedélyezési eljárásban nyújtandó képviseletre, valamint öntözési körzeten belül található harmadlagos művek üzemeltetésére. Az öntözési közösségek elismerésére vonatkozó kérelmek már benyújthatók elektronikus úton a Nemzeti Földügyi Központhoz.

Az öntözésfejlesztési pályázatok beadási határidejét egyébként meghosszabbította az Agrárminisztérium. A tárca az öntözött területek növelését célzó beruházások eredményes megvalósítása érdekében módosította a Vidékfejlesztési Program Mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című pályázatot.

Az öntözés feltételeinek javítása, az öntözött területek növelése és az ehhez szükséges feltételrendszer javítása társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból egyaránt kulcskérdés, ezért döntött az Agrárminisztérium a pályázati lehetőség meghosszabbításáról. A gazdálkodók a maximálisan elnyerhető 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatási összegre több szakaszban, akár 2021. június 4-ig is pályázhatnak. A módosított pályázati felhívás a célra dedikált oldalon érhető el.

A gazdálkodók 2016 óta pályázhatnak a Vidékfejlesztési Program öntözésfejlesztési pályázatára, amelynek keretében mintegy 49,5 milliárd forint áll rendelkezésre többek között a vízvisszatartás, a vízkészletekkel való fenntartható gazdálkodás, valamint takarékos öntözési technológiák elterjesztésének támogatására. A pályázat keretében eddig 440 nyertes esetében 22,6 milliárd forint összegben történt kötelezettségvállalás.