Családi nyaralásból világhírű felfedezés

kl_A műanyag felületekről izolált baktériumok iránti érdeklődés egyre jelentősebbnek mondható a természetes környezet egyre súlyosabb műanyagszennyezése miatt. A Szent István Egyetem (SZIE) kutatói most egy családi nyaralásnak hála fedeztek fel egy tudomány számára eddig ismeretlen fajt.

„Egy évekkel ezelőtti görögországi családi nyaralás alkalmával, parti kagylószedés közben a kislányom egy marék szívószálat is gyűjtött, hogy bemutassa nekem, milyen szennyezett a környezetünk. Majd azt kérdezte, ezen is laknak-e bacik?” – mesél az izolálás körülményeiről Dr. Szabó István, a SZIE Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszék egyetemi docense.

A kérdést követően mikrobiológiai szakértelemmel mintázták tovább a tengerben úszó szívószálakat, hazaérkezést követően pedig laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá a szívószál néhány „utasát”. Ekkor derült ki, hogy közülük egy törzs a tudomány számára eddig ismeretlen baktériumfajt rejtett.

„Ettől a pillanattól az International Journal of Systematic and Evolutionary Microbiology szakfolyóirat hasábjain közölt cikk megjelenéséig még jónéhány hónap eltelt. Egy baktériumfaj leírása ugyanis nem kizárólag abban merül ki, hogy specifikus genetikai módszerekkel igazoljuk a létezését, hanem számos további klasszikus mikrobiológiai és analitikai mérést is el kell végezni” – mutat rá a munka sokoldalúságára Dr. Szabó István.

A most megtalált Parvularcula mediterranea baktériumfajjal kapcsolatos vizsgálatokat egy kutatói munkacsoport közösen végezte. A kutatásról szóló cikk első szerzője Jafar Al-Omari, aki Stipendium Hungaricum ösztöndíjjal végzi doktori kutatásait a Szent István Egyetemen, de a kutatócsoport tagja volt Jeffrey Griffitts vendégkutató is, aki az oklahomai Southern Nazarene University-ről töltötte az intézményben alkotói szabadságát.

A SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karán egyébként nem ez az első ilyen felfedezés, a Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszék és a Regionális Egyetemi Tudásközpont kutatói ugyanis több, korábban ismeretlen baktériumfajt is leírtak már az elmúlt években. Ez a munka ráadásul a becslések szerint tulajdonképpen végtelennek tekinthető, a becslések szerint ugyanis, míg a világ emlősfajainak 99 százalékát már ismerjük, a baktériumfajoknak ugyanakkor még 1 százalékáról sem mondható el ugyanez.