Demonstráltak a Zalabaromfi beszállítói a CIB-nél

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a tárgyalások végeztével az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságban való meghallgatása előtt a megbeszélésekről elmondta: a tenyésztők bajait az agrártárca úgy kívánja orvosolni, hogy mintegy egymilliárd forintos államilag garantált hitel segítségével levágatják a termelőknél lévő baromfiállományt, és megoldják a még ottmaradó állatok takarmányozását is. Ez a projekt várhatóan jövő év február közepéig tart. A pulykák vágását a Sága, valamint két Bács-Kiskun megyei baromfifeldolgozó, a Gallfood, valamint a Gallicoop végzi majd. A termelők hozzájutnak pénzükhöz, mivel a szaktárca levetette a CIB Bankkal az állatállományokra tett jelzálogot, ugyanis arra a pénzintézetnek nem volt jogosítványa. Az agrártárca támogatja a zalai baromfitenyésztők törekvését, hogy saját tulajdonú feldolgozót létesítsenek. Ez az üzem feleakkora kapacitású lenne, mint a már nem működő Zalabaromfi feldolgozó üzeme.
A miniszterrel folytatott tárgyalást követően Dodonka József, a termelői konzorcium vezetője megerősítette: eredményes volt a találkozó, a részletekről azonban még nem nyilatkozott. Rámutatott: amennyiben a kormány elfogadja az intézkedéseket, azonnal hatályba lépnek. A tüntetők a termelői konzorcium nevében azt követelték, hogy a CIB Bank nyújtson segítséget a dolgozók bérének kifizetéséhez, és tegye lehetővé a tenyésztőknél lévő állatállományok ellenértékének kifizetését is. Továbbá a pénzintézet változtasson magatartásán, amellyel az állatok takarmányozását és vágását gátolja. A tenyésztők képviselői követelték azt is, hogy a náluk lévő állatállományok levágásának késleltetése miatt felmerült károkat térítse meg a CIB Bank a tenyésztőknek.
Király László, a tenyésztők egyik képviselője elmondta: a termelők kára mintegy 1,2 milliárd forint, amelyből 800 millió forint kifizetésére esélyt sem látnak. Ez utóbbi kifizetéséhez szeretnék kérni a CIB Bank segítségét, amennyiben ez nem lehetséges, úgy a termelők az államtól várnak valamiféle segítséget. Király László elmondása szerint a termelők úgy számolnak, hogy a tenyésztés fenntartásához egy feldolgozóra is szükség van. A múlt évben a Zalabaromfinál mintegy 7,5 millió csirkét és 1,2 millió pulykát vágtak le. Ez összesen 26 ezer tonna feldolgozott árut jelentett. Ahhoz, hogy a cégnél a feldolgozást a termelők esetleg újraindíthassák, mintegy 2 milliárd forintnyi forgóeszköz-befektetésre, és további mintegy 2 milliárd forint beruházásra volna szükség.
A demonstráción a petíciót a CIB Bank kommunikációs igazgatója, Bognár Károly vette át. Dodonka József arról számolt be, hogy a petíció átadásakor a kommunikációs igazgató a CIB Bank együttérzéséről biztosította a tenyésztőket, és közölte, hogy üzleti alapon a pénzintézet hajlandó velük együttműködni, ha erre az agrártárca is hajlandóságot mutatna.
A CIB Bank kommunikációs igazgatója ezt követően elmondta: a pénzintézet a vitás kérdéseket a tárgyalóasztalnál kívánja megvitatni, szerintük ennek helyszíne nem lehet az utca. Megerősítette azt is, hogy a pénzintézet profilidegen tevékenységbe, azaz mezőgazdasági integrátori szerepbe nem kényszeríthető.

Kapcsolódó hírek:
Nem lesz agrárintegrátor a CIBLemondott a Zalabaromfi egyik vezérigazgatójaJogi lépéseket fontolgatnak a Zalabaromfi dolgozóiTárgyalna a CIB-bel a Zalabaromfi – ÖSSZEFOGLALÓ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.