Fizetik a megemelt előlegeket az uniós pályázatoknál

Elmondta: a félév leteltéig beérkező új pályázatokhoz kapcsolódóan ezen felül nagyságrendileg 110-130 milliárd forint lehet a folyósítható előleg összege, így az első félévben összesen 220 milliárd forintnyi előleg kifizetése történhet meg. Bajnai Gordon a 40 százalékra megemelt első előleg kiutalása kapcsán tartott sajtótájékoztatón kitért arra, hogy a világgazdasági válság hatásainak ellensúlyozására könnyítik a vállalkozások hitelhez jutását, a pályázatok elkészítésére fordítandó átlagos idő mintegy 30 százalékkal csökken, a pályázatok átfutási ideje 25-40 százalékkal rövidebb lesz.
A miniszter kitért arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség levelet küld a nyertes pályázóknak az előlegkifizetés új rendjéről. A közbeszerzésben érintett önkormányzatok figyelmét arra hívják fel, hogy a megkapott előleget adják tovább minél előbb a kivitelező építőipari cégnek. A közbeszerzésre kötelezett pályázókat pedig arra kérik, hogy lehetőleg tartózkodjanak a tárgyalásos közbeszerzéstől. Bajnai Gordon elmondta, hogy április elsejétől késedelmi kamatot kell fizetniük a fejlesztési intézményrendszerben, ha a pályázó időben nem kapja meg jogos támogatását.
A miniszter közölte: a munkahelymegtartást szolgáló járuléktámogatásra, illetve munkaidőcsökkentéssel összefüggő témákra 16 milliárd forint keretet már rendelkezésre áll magyar forrásból. Az Európai Unióval tárgyalásokat folytatnak arról, hogy uniós forrásból is lehessen a munkahelymegtartást támogatni, remélhetően az egyeztetés hamarosan lezárul, és növelni lehet a keretet. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben 216 milliárd forint támogatást fizettek ki tavaly, a megemelt előlegek, illetve az projektek lezárása révén egyre több forrást tudnak majd eljuttatni a nyerteseknek.

   

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.