Füstadót nem vezetnének be Magyarországon

Az adórendszer átalakítása nemcsak a rövid távú pénzügyi egyensúly megteremtését, de a munkahelyek megőrzését, illetve újak létrehozását, hosszabb távon pedig a gazdaság növekedését szolgálja – magyarázta a pénzügyminiszter.

Mindenkinek jó lesz?

Az idei év második felében belépő adó-átalakításokat ismertetve Oszkó Péter elmondta: az alsó, 18 százalékos szja sávhatár emelése 1,7 millió forintról 1,9 millióra 1 millió 370 ezer embernél 36 ezer forintos többletjövedelmet jelent, s további 250 ezernél ennél kisebb többletet. A munkáltatóknál a minimálbér kétszereséig, ez idén 143 ezer forint, öt százalékponttal csökken a tb-járulék.

Csökkenhetnek a kulcsok

A jövő évre vonatkozó adószabályokat a kormány június végéig el kívánja fogadtatni a parlamenttel annak érdekében, hogy megkönnyítse a gazdaság szereplőinek felkészülését 2010-re – hangsúlyozta. Az szja alsó sávhatára 5 millióra emelkedik, a kulcsokról viszont nem beszélt a pénzügyminiszter, az eddig ismert sajtóinformációk szerint azonban az alsó kulcs 18 százalékról 17 százalékra, a felső 36 százalékról 32 százalékra csökkenne. Jövőre a tb-járulék öt százalékpontos csökkentése már a teljes jövedelmi sávra kiterjed – rögzítette a pénzügyi tárca vezetője.

A változások segítik a munkahelyteremtést

“Ezek a változtatások segítik a munkahelyteremtést, valamint azt, hogy az egyének érdekeltek legyenek abban, hogy jobban teljesítsenek” – fejtette ki a pénzügyminiszter.
Oszkó Péter szavaiból az is kiderült, hogy jövőre is fennmarad a háromkulcsos áfa-rendszer, az 5 százalékos alsó kulcs, a 18 százalékos kedvezményes kulcs, ami az alapvető élelmiszerekre és a távhőre vonatkozik, illetve a 25 százalékos felső kulcs.

Nyugdíjasoknak és munkanélkülieknek nyitott a kérdés

A jövő évi fontos adóváltozások között említette a szakminiszter a júliustól bevezetendő ingatlanadót, ahol továbbra is az értékövezeti besorolás alapján dolgoznak majd. Cél a rendszer igazságosabbá tétele, hiszen a lakások mintegy 45 százaléka után ma is fizetnek adót a tulajdonosok. Hozzátette azt is, hogy egy átlagos lakás utáni adó a töredéke lenne annak az összegnek, mint amit az átlagbér szja terhelésének csökkentése jelentene jövőre. Az inaktívaknál a kormány keresi az ingatlanadó megfizetése alóli mentesítés lehetőségét – mondta Oszkó Péter.

Megvizsgálnak más adóztatási lehetőségeket is

Oszkó egyértelművé tette, hogy a jelenleg fizetett kommunális adó megszűnik az ingatlanadó bevezetése esetén, ugyanakkor az ingatlanadót már a teljes jövő évre meg kell fizetni. Bár az ingatlanadó mértékét nem nevezte meg a pénzügyminiszter, azt elmondta, hogy Nyugat-Európában és a régióban is magasabb adóterhet viselnek az ingatlanok a Magyarországon tervezettnél, példaként említette Németországot és Dániát, ahol az ingatlanérték 0,95-1,5 százalékával, illetve 1,5-3 százalékával egyenlő az adó. Az ingatlanadó mellett a kormány megvizsgálná – a gépkocsin kívül – más vagyontárgyak megadóztatásának lehetőségét is. Az, hogy más vagyontárgyakat érdemes-e megadóztatni, ma nyitott kérdés – tette hozzá.

Füstadó egyelőre nem lesz

Megbízható értesülések szerint a légköbméterenként kivethető füstadó ötlete nem merült fel kormány részéről. Ami igencsak örvendetes, mivel a tanyákon élők nem örülnének ennek. Ne feledjük, a füstadó érintené a fővárosban élőket is – hívják fel a figyelmet szakértők. Hozzátették, hogy nem csak a lakosságot, hanem a gazdaság szereplőit, az ipari cégeket, sőt a megújuló energiát hasznosító üzemeket is be lehetne vonni a füstadó hatálya alá, mint ahogyan egy részüket természetesen ki is lehet hagyni bizonyos szempontok alapján az érintett körből. Az ellenőrzést egyes vélemények szerint lovas emléktúrával egybekötött országjárás során lehetne megoldani, ezzel is népszerűsítve a vidéki turizmust.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.