Határon átnyúló projektekről tárgyalt a magyar-román zöldbizottság

Megállapodtak abban, hogy a két ország közös projektek kialakításával próbálja meg kihasználni az uniós környezetvédelmi pályázatokat. A tárgyalásokon résztvevő Haraszthy László környezetvédelmi szakállamtitkár elmondta: emellett együttműködést hoznak létre a nagyvárosi szennyvízkezelési programok kidolgozására is. Magyarország „markáns ígéretet” kapott arra is, hogy a román fél – mintegy a Kőrös-Maros Nemzeti Park „átnyúlásaként” – természetvédelmi területté nyilvánítja a Cséfai-halastavak területét -mutatott rá a szakállamtitkár.

Verespatak: még a területrendezési eljárás sem fejeződött be

A vegyes bizottság megállapította: Románia változatlanul nem lát lehetőséget az erdélyi Verespatakon (Rosia Montana) tervezett bányaberuházás környezeti hatásvizsgálati eljárásának folytatására, mivel a kérdésben még a területrendezési eljárás sem fejeződött be – fejtette ki Haraszthy László. Kiemelte: a verespataki bánya engedélyeztetése egyszer már eljutott a környezetvédelmi engedélyeztetés fázisába, ugyanakkor ezt az eljárást már felfüggesztették a létesítmény földhasználati jogának kétségbe vonása miatt. A Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat Európa legnagyobb külszíni aranybányáját szeretné megnyitni Verespatakon, ahol becslések szerint 330 tonna arany és 1.600 tonna ezüst rejlik a földben. A kitermeléshez ciántechnológiát használnának, ami miatt számos román és külföldi civil szervezet ellenzi a beruházás megvalósulását.

Súlyos károk, rövidtávú haszon

A Román Tudományos Akadémia elnöke, Ionel Haiduc korábbi tájékoztatása szerint „hatalmas tévedés, butaság, sőt, gyilkosság az tervezett aranybánya”. Az akadémia úgy véli, hogy a beruházás súlyosan árt a környezetnek, és Európában egyedülálló régészeti értéket semmisítene meg. A tudományos testület kockázatosnak tartja a beruházó által alkalmazni kívánt ciántechnológiát, és úgy véli, hogy az új bánya megnyitása nem nyújt hosszú távú gazdasági és szociális megoldást az ott élők számára. A környezetvédelmi és vízügyi megbeszéléseken Magyarországot Kling István, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára és Haraszthy László, a tárca természetvédelmi szakállamtitkára képviselte, míg a román delegációt Doru Laurian Badulescu, a Román Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára vezette.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.