Idén 11 milliárd forintra nőtt az agrárbiztosítási díjtámogatások keretösszege

Belvíz SzabolcsbanTavaly ötmilliárd forintról hétmilliárdra, idén pedig további négy milliárddal nőtt a mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtott támogatás keretösszege – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Kiemelték: a gazdálkodók a biztosítások díjának legfeljebb 70 százalékát utólagos támogatásként kaphatják vissza.

A MABISZ ismertette: a 2012 óta működő rendszerben a mezőgazdasági biztosítások kötését uniós forrásokat is felhasználó díjtámogatással ösztönzik a gazdáknak. A támogatott mezőgazdasági biztosítások teljes állományának díja tavaly már meghaladta a 14,5 milliárd forintot, miközben kilenc éve még másfél milliárd forint alatt maradt.

Az előző évekhez hasonlóan a gazdálkodók – a biztosított növénykultúrától, illetve a káreseményektől függően – most is háromféle konstrukció (A-, B- és C-típusú biztosítási szerződések) közül választhatnak, a díjtámogatásra pedig április elejétől pályázhatnak – hívták fel a figyelmet.

A gazdálkodók három biztosítótársaság, egy fióktelep és hét egyesület kínálatából választhatnak, a biztosítási díjtámogatás csak a ténylegesen megfizetett biztosítási díj alapján nyújtható.

A MABISZ felidézte: a palyazat.gov.hu oldalon a napokban tették közzé, hogy módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent felhívás a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatásról. Arra is kitérnek, hogy az Európai Unióban Magyarországon működik a legkiterjedtebb mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer.