Komoly tartalékok a balatoni vitorlásturizmusban

Rosta Sándor, a BRIB elnöke kifejtette, bőven van fejlesztési lehetőség a balatoni vitorlás- és vízi turizmusban. A Balatonon található mintegy 6 ezer hajó száma megduplázható, sőt megtriplázható, amihez újabb kikötőket kell építeni, fejleszteni kell az infrastruktúrát, és mindenhol európai színvonalúvá kell tenni a tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatásokat. A balatoni vitorlásprogramok egyre rangosabbak, amiket még inkább országra szóló eseményekké lehetne tenni a kísérőprogramok színvonalának további emelésével – mondta a szakember.

Illegálisan kötnek ki

A BRIB elnöke kitért arra is, hogy a balatoni vízi-létesítmények engedélyeztetése a mai elavult jogi- és szabályozási környezetben túl hosszú időt, 3-5 évet vesz igénybe. Különösen a kisebb stégek és csónakkikötők esetében életszerűtlen a szabályozás, ezért a BRIB őszre kidolgoz egy javaslatot arról a törvényalkotóknak, hogy milyen jogszabályi változtatásokat tartana szükségesnek. „Nem a jogszabályok felpuhítása a célunk, hiszen a szigorra továbbra is szükség van, csupán szeretnénk életszerűbbé tenni a feltétel- és engedélyeztetési rendszert” – hangsúlyozta Rosta Sándor. Hozzátette: a változtatást sürgeti az is, hogy jelenleg sokan inkább az illegális csónakkikötést választják, tönkretéve értékes nádasokat.

A vízminőség megfelelő

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnek a BRIB számára megküldött tájékoztatója szerint a Balaton májusi és júniusi vízminőségi állapota teljes mértékben megfelel a korábbi évek hasonló időszakainak; kiváló és jó minőségű a víz oxigénháztartása, és a tápanyagháztartása is. Jelenleg nagyon jó minőségű, rendkívül nagy átlátszóságú a víz. Tartósan magas vízhőmérséklet, hosszú kánikula esetén – az előző évek tapasztalatai alapján – számítani lehet szeptember közepéig a kékalgák számának növekedésére, de az időnként előforduló viharok és hűvösebb napok ezt kedvezően befolyásolhatják.

Egyre több a vitorlás

Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője arról számolt be, hogy jelenleg 190 kijelölt fürdőhely és 145 kikötő található a Balatonon. A kikötőkből 23 a nagyhajók-, a többi kishajók kikötésére alkalmas. A vitorlás-kikötők bővítése és korszerűsítése hatására a vitorlások száma évről évre ugrásszerűen növekszik. A vízi balesetekkel kapcsolatban a rendőrkapitány kifejtette, a legtöbb feladatot az erős szelekben elsodródott-, a vízi sporteszközökkel, főként szörffel bajba került, vagy vízi biciklivel mentésre szoruló emberek jelentik a vízi rendőrők számára. A vízbefulladások száma évenként eltérő, 6-30 között mozog. A halálos balesetek zöme a Balaton déli partján történik, és szinte mindig férfiak, vagy fiúgyermekek az áldozatok. A tragédiákat elsősorban a helyismeret hiánya, az emberi felelőtlenség, és az alkohol okozza. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság évente közel 300 fürdőzés, vagy hajózás során bajba került ember életét menti meg.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.