Még mindig sok hiba van az uniós kifizetéseknél

Az uniós számvevők ezzel együtt 14 év után először kedvező véleményt adtak a büdzsé teljesítéséről. Az elmaradottabb ágazatok és területek felzárkózásának segítésére szolgáló, összesen mintegy 42 milliárd eurós keretből „a számvevőszéki mintán alapuló becslés szerint a költségtérítések legalább 11 százaléka helytelenül került kifizetésre”, és magas a hibaarány a mezőgazdaságra és természeti erőforrásokra jutó 51 milliárd eurós keret esetében is. Utóbbinál 196 megvizsgált műveletből 61-nél találtak hibát, és ennek kétharmadát súlyosnak minősítették.
Az Európai Számvevőszék az EU költségvetésének külső ellenőre. Minden évben megvizsgálja a pénzügyi a bevételeket és a kiadási programokat. A testület a tagállamokban számos hiányosságot tárt fel a kontrollrendszerekben, köztük azt, hogy nem voltak elegendőek a kiadások valódiságára irányuló ellenőrzések, továbbá nem tudták kiszűrni az elégtelenül bizonylatolt költségbevallásokat, illetve a pályáztatási eljárásokban előforduló hiányosságokat sem.
A jelentés arra is utalt, hogy „a magasabb szintű ellenőrzések, például a tagállami ellenőrzés bizottsági felügyeletének javulása nem képes ellensúlyozni az alsóbb szinten működtetett kontrollok, például a helyszíni ellenőrzések elégtelenségét”. Caldeira szerint ezért „kritikusan át kell gondolni, hogy a programirányításnál milyen mérlegelési jogkör maradjon országos, regionális, illetve helyi szinten”.
A számvevőszék javasolta például, hogy már a felhasználási tervek korai szakaszában, a projektgazdákkal együttműködve tegyenek erőfeszítéseket a hibák hatékonyabb megelőzése érdekében, az Európai Bizottság pedig lehetőség szerint vegye igénybe az egyszerűsítési lehetőségeket, továbbá „alkalmazza hatékonyan a rendelkezésére álló kiigazító intézkedéseket, például a kifizetések felfüggesztését, a pénzügyi korrekciót és a visszafizettetést”.
Az uniós revizorok szorgalmazzák, hogy – többek között a vidékfejlesztés és a kutatás területén – fordítsanak kellő figyelmet az egyszerűsítésre. A jól megtervezett, világosan értelmezhető és könnyen alkalmazható szabályok csökkentik a hibák kockázatát – mutatott rá a számvevőszék. Caldeira emlékeztetett arra: „a költségvetés jelenlegi felülvizsgálata keretében a számvevőszék hangsúlyozta azt is, hogy alapjaiban kell újragondolni a kiadási programok megtervezését”.

Kapcsolódó hírek:
Nyilvánosak az uniós támogatásokFelfüggesztett területalapú támogatások RomániábanTámogatást kunyerálna vissza Magyarországtól az EU

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.